Előszó
1916 nyarának elején a Központi Hatalmak katonai vezetése már számolt az addig semleges Románia részéről várható hadüzenettel. A Hohenzollern-dinasztiából származó király addigra eldöntötte: az Antant oldalán lép be a háborúba. Meg kellett erősíteni a Kárpátok ívében az Osztrák-Magyar Monarchia Erdélyben állomásozó, nem túl jelentős fegyveres állományát.
A Galíciában harcoló német Alpenkorps egységeiből szerveztek egy új hadtestet, Karpatenkorps elnevezéssel. Parancsnokának von Conta tábornokot nevezték ki. A csapatok Észak-Erdély területén, Máramarosban foglalták el harci állásaikat. Feltehetően von Conta tábornok parancsnoki egységénél szolgált a fiatal német tiszt, Erich Hoffmann, akiről tényszerűen csak három dolgot rögzíthetünk, egyrészt, hogy 1916. június, talán július havában, amikor a Karpatenkorps csapatai bevonultak a térségbe - Erich Hoffmannt Felsővisó városka közjegyzőjének, Pellády úrnak tágas, virágoskerttel övezett lakásába kvártélyozták be. Továbbá, hogy Erich Hoffmann szenvedélyesen és művészi tehetséggel fényképezett. Végül, hogy a házigazda három fiatal lányával a snájdig német katona baráti kapcsolatokat ápolt. Be kell látnunk: szegényes támpontok egy, a művészetét bemutató album bevezető soraihoz.
Hogy milyen beosztásban, milyen feladatköre töltött be Erich Hoffmann a háborút megelőző hetekben, illetve a hadüzenetet követő esztendőben - erről mit sem sejtünk. Nem sikerült kiderítenünk. Kivéve azt, hogy kitartóan hódolt a már említett szenvedélyének, vagyis fotografált. Feltehetőleg nem is keveset. Gondos, mondhatni poroszos precizitással sorszámozta felvételeit, többségükre feljegyezte, mit ábrázolnak. A számozásból kiderül: több száz, de legkevesebb négyszáz felvételt készített a Máramarosban, Bukovinában töltött néhány hónap alatt. (Figyelembe véve a hegyek közé zárt terület megkésett civilizációs fejlődését, képeit akár Máramaros ősfotográfiáinak minősíthetjük.) Az 1916-1917. években készített fényképekből mintegy 130 darabot válogatott össze; ezekkel ajándékozta meg a Pellády-ház három kisasszonyát. (Néhány, bizonyára különösen jónak ítélt felvételéből két, sőt három nagyítást adott át.) A lányok ezt az értékes gyűjteményt (kiegészítve egy-két világháborús, Budapesten nyomott képeslappal) három kis formátumú, rózsamintás szövettel borított albumba ragasztották be.
Vissza