Eric Clapton

Előszó

A fények kialszanak, számtalan öngyújtó apró lángocskája emelkedik a magasba; egy katedrális gyertyáiként pislákolnak a sötétben. Az emberek felállnak, kiáltoznak és tapsolnak, a belőlük sugárzó energia hatalmas hulláma szétterjed az arénában. A színpad mögött Eric Clapton szokásos, koncert előtti lámpalázával küzd. Imádja a koncertezést, de színpadra lépés előtt mindig ideges. Minden egyes fellépésen a legtöbbet hozza ki magából, és addig sosem nyugszik, míg legalább egy jó szólót ki nem szakít magából. Ezúttal a maga valójában lép színpadra. Ez a Nothing but tbe Blues turné, hosszú idő óta az első koncertkörútja az Államokban; most tényleg nem fog más játszani, csakis és kizárólag bluest. A világhírű gitáros számára ez egyszerre ajándék és létfeltétel. Mindig is bluesmannek tartotta magát. Úgy nőtt fel, hogy Muddy Waterst és Big Bili Broonzyt hallgatta, meg persze Little Waltert és Robert Johnsont. Az első számokat, amiket büszkén lejátszott a gitárján, az amerikai blueslemezekről tanulta meg. Ez a zene számára sosem volt póz - mindig is egyezett a valódi személyiségével. Ennek ellenére a popsztárként elért hihetetlen siker valahogy elfelhőzte ezt a valódi személyiséget. Az emberek a „Wonderful Tonight"-ot, a „Let It Rain"-t akarják hallani, meg a többi slágerlistás számot, és a lemezgyárak menedzserei azt várják el Erictől, hogy pontosan olyan zenét játsszon, amilyenre a közönség vágyik. Vissza