Erdőgazdálkodásunk néprajzi formái, különös tekintettel az Északi-Bakonyra

Előszó

Az erdő népi kihasználásának (kiélésének) komplex vizsgálatára vonatkozóan mind a mai napig nélkülözzük a táji vagy országos jellegű monográfiákat. A hiányok pótlását elsősorban a néprajztudományoktól kell várnunk, Tagányi Károly szavaival: "az erdészeti ethnographiatól". Tagányi Károly volt az, aki a későbbi kutatások sokrétű műveléséhez szükséges történeti forrásanyagot is közzé tette (Magyar Erdészeti Oklevéltár I-III., 1896), s műve ma is megkerülhetetlen kiindulópontja mindennemű kutatásnak, melynek tárgya az erdő.
Tagányi Károly erdészettörténeti munkásságának előképét ha keressük, azt nagy valószínűséggel az erdészettel foglalkozó német történeti szakirodalomban találhatjuk meg. Itt az erdőtörténeti érdeklődés szálai a XVIII. század végéig vezethetők vissza; a XIX. század második felének elején azonban már magának az erdőnek, mint a kutatás önálló tárgyának a szemlélete és értékelése bontakozik ki. Nálunk is felismerhető ennek hatása: 1862-ben megindítják az első magyar nyelvű szakfolyóiratot, az "Erdészeti Lapok"-at; az 1851-ben német alapszabályokkal megalakult első erdészeti egyesület 1866. december 9-én magyar alapszabályokkal, Bedő Albert titkárságával átalakul "Országos Erdészeti Egyesület"-té. Az egyesület a szűken vett szakmai szempontokon túl feladatának tekinti bizonyos "régiségek", "néprajzi érdekességek" gyűjtésének közreadását is folyóirata hasábjain. Ezek ma már felbecsülhetetlen értéket képviselnek a modern magyar és a szomszéd népek erdő-néprajzi kutatása számára. Vissza