Új színjátszás, új film

Előszó

Lehet-e és szabad-e új színjátszásról beszélni és mit jelent, voltaképpen helyes értelmezésben ez a szókapcsolás?
Ha elolvassuk ennek a könyvnek a címlapját és elgondolkozunk fölötte, akkor természetszerűen fel kell vetődnie a fenti kérdésnek.
A színjátszás, a művészetnek az a faja, amelyben emberek testi mivoltukban, mozgással és beszéddel fejtenek ki művészi tevékenységet, a legrégibb művészi megnyilatkozó törekvések egyike. A sziklabarlangokban talált, kőbe karcolt rajzokból meg tudjuk állapítani a képzőművészet eddig felfedezett legrégibb alkotásainak keletkezési időpontját, az írásos leletekből látjuk, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint mikorra tehető az írásművészet legkorábbi megjelenése az ember életében, építészeti maradványok, zeneszerszámok és egyéb leletek bizonyos mértékig tájékoztatnak bennünket az emberiség művészettörténetének hajnaláról - a színjátszás azonban, az elröppenő szó és tűnő gesztus művészete, nem hagy nyomot maga után, - legfeljebb kései kifejlettségének korában, amikor már sajátosan a színház céljaira rendelt épületeket emeltek és amikor már írott szövegek, darabok készültek a játszók részére.
Nem ott kezdődik azonban a színjátszás, amikor az arénában megjelennek a színészek és előre megállapított cselekményt visznek a nézők elé, írók művét. Ez már a teljesség, sőt nyugodtan mondhatjuk: ez már a mai színház. Az ősi, kezdeti színjátszás múltját valahol sokkal régebben, bizonyos vallásos jellegű szertartásokban - és valahol sokkal mélyebben: az ember örök közlésvágyában, a kifejezésre törekvő ösztönben kéli keresnünk. Homályos nyelvészeti és kultúrtörténeti emlékek adnak néhol egy-egy halvány támpontot a kutatónak, biztosat azonban senki sem mondhat, ha a színjátszás művészetének születési időpontjáról van szó. Legközelebb járunk talán az igazsághoz, ha azt állítjuk, hogy a színjátszás egyeidejű az emberi kifejezőképességgel és a gondolatközlés lehetőségével... Vissza