Előszó
Részlet a könyvből:
Zsuzsa hóna alá kapja az iskolatáskáját, ránt egyet a sapkáján, s mintha viharos erejű szél kergetné, úgy szalad ki az osztályból Futtában kiáltva elköszön a pajtásaitól, a nyurga Katicát csaknem feldönti, amikor végigrohan a folyosón, majd le a lépcsőkön, és máris az utcán van.
Amint kiér a házak közül a Gesztenyésbe, hirtelen lefékez. Az erdő szélén Éva várja. Zsuzsa meglepődik.
- Hát te itt vagy?
- Persze, hiszen mondtam, hogy megvárlak.
- Magamtól is hazatalálok!
- De anyu jobban szereti, ha együtt járunk.
- Akkor sem megyek veled most haza..., ma nem. Éva elkomorodik, s húga keze után nyúl.
- Gyere, nem fogsz megint csavarogni.
- Semmi közöd hozzá, tudod, és ha otthon árulkodni akarsz, megteheted! Hevesen elfordul, és futni kezd a sűrű bokrokkal benőtt hegyoldalban.
Éva haragosan kiált utána:
- Állj meg, hallod, állj meg! Zsuzsa azonban hátra sem fordul, szalad tovább. Amikor már nem hallja Éva kiáltását, s a léptek, bokorágak zörgését sem maga mögött, lelassít, összehúzott szemmel, vidáman hunyorog a fák közé betűző éles napfénysávba.
Kényelmesen lépdel, kerülgeti a vastag törzsű tölgyfákat. Hiába, nem mondhatta meg a nővérének, hogy mire készül. Éva még talán ki is nevetné! Persze, mert már tizennégy éves azért azt hiszi, hogy mindent jobban tud. Kitűnő rendű, az iskolában is mindig csak dicsérik... Évának könnyű, "okos lánynak" tartják. De bezzeg, aki még csak tízéves, azzal úgy bánnak, mintha még járni sem tudna.
Vissza