Erdélyi utakon II.

Fülszöveg

A film csupán a valóságot képes rögzíteni. Az igazságot magunknak kell kibogozni a képekből. Ha látunk is, nemcsak nézünk, a fotók halkan beszélni is kezdenek.
Megválaszolják azt a kérdést is, hogyan esett az a csoda, hogy annyi megpróbáltatás és vérzivatar után is létezik a maroknyi székely nép. A hegyi ember konok szívóssága, hite, anyanyelvéhez, nemzetéhez és hagyományaihoz való kitartó ragaszkodása lehet csak a csoda kulcsa. A képek csak arra nem tudják a választ, hogy ebben a temérdek természeti kinccsel megáldott, tejjel-mézzel folyó Kánaánban, a hatalmas erdőkben, aranyban és más ércekben, sóban és a mélyből feltörő ezernyi gyógyforrásban bővelkedő Erdélyben miért élnek az emberek már századok óta nagy-nagy szegénységben, nélkülözésben? Talán éppen a gazdagság a szegénysége oka?
Faggassuk csak ki hát a fotókat. Az igen fejlett székely díszítőművészet képei a hosszú télen is tevékeny embert tárják elénk. Azt is mutatják, mily példásan őrzik az ősi jegyeket, és hogyan csiszolódott ki sok emberöltőn át a művészi ízlés, nemes mértéktartás erénye. A bonyolult motívumok, szerkezetek ötletességet és nagy mesterségbeli tudást bizonyítanak. A fával testvérként élnek együtt. Formálják, díszítik, lelket visznek belé. Egy székelykapu, harangláb vagy malomszerkezet csapolása, eresztékelése egy-egy tanulmányt megér. Sokoldalúak. A kolozsvári Rajka Péter mezőgazdasági gépek szerkesztése és gyártása mellett 1843-ban sajátkezűleg javított toronyórákat, készített hangszereket, szerkesztett selyemgombolyító gépet. Kájoni János pap - író létére - orgonát épített, nyomdát üzemeltetett. Végül a legdicsőbb ezermester, Gábor Áron, a továbbtanulástól elrekesztett nyugalmazott tüzér főkáplár ércet olvasztott, ötvözött és az öntés bravúrját teljesítette: kitűnő pontosságú ágyúkat gyártott öntött lyukkal. Mások az ágyúkhoz a lőport is házi recept szerint, a környéken fellelhető kénből, salétromból készítették és az - a feljegyzések szerint - hatásosabb volt a császáriakénál. A korondi, dánfalvi fazekasok, de bárhol Erdély-szerte, a mázat, festéket, maguk készítik. A gyönyörű hegyormok, zord, meredek völgyek, hegyi legelők láttán meghalljuk a bárányok édes csengettyűszavát és a csendet érezhetővé tevő kolompok hangját. Azt is lássuk meg benne, hogy milyen roppant nagy helytállást igényel és milyen szűkösen kínál javakat itt az élet. Vissza