Előszó
Köszöntjük az olvasót bimbónyi reménnyel, hogy hosszú, kényszerű szünet után folyóiratunk ismét betöltheti azt a sajátos szerepet, amelyet eleink neki szántak Erdély magyar művelődésében. 1814-ben...
Tovább
Előszó
Köszöntjük az olvasót bimbónyi reménnyel, hogy hosszú, kényszerű szünet után folyóiratunk ismét betöltheti azt a sajátos szerepet, amelyet eleink neki szántak Erdély magyar művelődésében. 1814-ben szedte először a betűket úgy sorba a nyomdász, hogy belőlük az ERDÉLYI MUZÉUM címet formálta, és 1947-ben következett be az a minősíthetetlen kártevés, minek következtében az LII. kötet kinyomtatott íveit az önkény szolgálatos hangadói papírzúzdába küldték A közben eltelt négy emberöltőnyi időben többször kellett mindent elölről kezdeni; talán a folyóirat címében is rejtőzött valami sugalmazó, sarkalló erő, hogy az újrakezdések, heroikus nekigyürkőzések nyomában mégiscsak összegyűltek könyvtáraink polcain folyóiratunk több mint félszáz évfolyamának testes kötetei - A nagy teljesítményeknek kijáró tisztelettel, egyenesen csodálattal tekintve vissza a megtett útra és idézve olyan nagyszerű szerkesztők, mint Finály Henrik, Szinnyei József, Szádeczky Lajos, Erdélyi Pál, György Lajos, Szabó T. Attila emlékét, akiknek keze nyomán tudományos folyóiratkultúra sarjadt ezen a tájon, nem hallgathatunk mostani feléledésünk minden korábbinál emberpróbálóbb nehézségeiről Az első folyóiratot (1814-1818), Döbrentei Gábor magánkezdeményezését anyagilag azok a módos kortársai támogatták, akik felelősnek érezték magukat anyanyelvük kiműveléséért, nemzetük haladásáért, és a szerkesztő mellé olyan munkatársak állottak, mint Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc vagy a filozófus Sipos Pál A második nagy nekibuzdulás idején (1874) a folyóirat mögött már szervezeti-anyagi támaszként megvolt az Erdélyi Múzeum-Egyesület azokkal az alapítványokkal, amelyekkel Mikó Imre és nemzedéke úgy érezte, hogy az örökkévalóság ügyének tesz elévülhetetlen szolgálatot, és már ott munkálkodott szellemi háttérként az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetemnek nem egy kitűnőséggel büszkélkedő tanári kara is. Harmadszor, 1930-ban Wass Otília nagylelkűségéről tanúskodó hagyatéka tette lehetővé, hogy az első világháborút követő kényszerű szünet után ismét megjelenjék a folyóirat. Mi most csak a hamvaiból újjáéledő Erdélyi Múzeum-Egyesület tagságára támaszkodunk, egyelőre sajnálatosan nélkülözve azokat az anyagi javakat, amelyeket a bolsevista-nacionalista pártállam elorzott tőlünk, s melyeknek visszaszármaztatása érdekében az új hatalom birtokosai eddigelé még jelzésszerű gesztust sem tettek Egyesületünk két szakosztálya, a humán tudományok művelőit tömörítő Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály közös közleményeként indítjuk útjára az ERDÉLYI MÚZEUM új évfolyamát; tesszük ezt annak számontartásával, hogy a vizsgálódási területek szükségszerű elkülönülésének a korában ez a különböző tudományokat felölelő sokféleség nem könnyíti meg sem a parancsolóan időszerű szakmai elmélyülést, és csak módjával elégíti ki a kutatók jogos kapcsolattartási igényeit.
Vissza