Erdély

Előszó

Erdély geográfiai szempontból: egység, mert hegyláncok által élesen határolt felföld, melyet nyugatról a nagy Magyar-Alföld, északról a Dnieszter-völgybe hulló bukovinai medence, északkeletről és keletről a moldovai, délkeletről és délről a havasalföldi síkság (az Alduna mély alföldje), tehát mindenfelöl mély fekvésű és nagy kiterjedésű alföldek környékeznek. Az erdélyi medencének belseje, mely a Mezőségen kívül csupán a Maros, Szamos és a Küküllők alsó völgyeit foglalja magában, átlagosan 300-400 méter magasan fekszik a tenger színe felett, míg az ezen kívül még művelhető területek nagyrésze is átlagosan 500 méter magasan. Ezzel szemben a Magyaralföld és a havasalföldi síkságnak tengerfeletti magassága átlag csupán 100 méter és a moldovai, meg bukovinai folyóvölgyek sem igen haladják meg a tengerszint feletti 200 méter magasságot.
Erdélynek ez a zárt és magas fekvése gazdaságilag is egyéniséggé predestinálják ezt a földet. Vissza

Fülszöveg

A nagy háború előtt talán senkinek eszébe nem jutott, amiről az impériumváltozás óta olyan sok szó esik: van-é különvaló erdélyi lélek, minden emberi észjárástól különböző gondolkozásmód és világszemlélet, temperamentum és mentalitás, ami az ittvaló szellemi életmunka eredményeinek minden más eredménytől való különvalóságát, viszont minden itt való eredménynek közösségét félreismerhetetlenül és természetesen determinálja? Lehet-é, van-é ennek a zárt erdélyi földnek olyan spirituális ereje, mely az ideverődött különböző fajú emberi társadalmak egymástól különböző, sőt ellentétes élethangjait konszonáns melódiában tudja egyesíteni? Lehet-é, van-é egyáltalában erdélyi kultúra és ha van, mi okból kellett lennie?
A kérdést a sors vetette fel; a helyes felelet népek és kultúrák életsorsát jövendöli talán. És a kegyetlenűl fontos kérdésre tíz esztendő óta elegen, talán sokan is megpróbálták a legellentésesebb válaszokat kitalálni.
Meg sem próbálom felelni én.
De idézem Erdély multját, az egyetlen döntő bizonyítékot e sulyos vitában.
Idézem úgy, ahogyan tudom és nem titkolom, hogy nem mesterségem a históriaírás. Egyetlen új adatot nem idézek, egyetlen új megállapítást nem komponálok, de a már feldolgozott históriaírás ismert adataiból kiszűrtem az én szempontomból legfontosabbakat. Egyetlen igyekezetem volt, hogy vázlatszerűen rövid legyek, hogy világos, logikus és elfogulatlan legyek.
És bár negyed százada, hogy hordom és válogatom vázaltom szerény épületéhez az építőanyagot, nem álmodozom arról, hogy megközelítőleg is tökéletes munkát alkottam; de amit csináltam, szeretettel csináltam.
És ha a kritika érdemesíteni fog arra, hogy észrevegye munkámat, nincsen mit félnem tőle, bármilyen leszis: amit csináltam magamnak csináltam és azoknak, akik Erdélyt vallják egyetlen hazájuknak.
Magamnak - magunknak nem hazudhattam és nem hizeleghettem és nem csalhattam. Nem lett volna értelme semmi és senki kedvéért, de káromra - kárunkra lenne.

Sztána, 1929. november hava. Vissza