Előszó
A Királyi Magyar Természettudományi Társaság felkérésére készített előadásában Kaán Károly már 1940-ben rámutatott: „ Csak úgy érhetünk el eredményeket a természetvédelem terén, ha ifjúságunkkal megkedveltetjük a természetet. Ha arra neveljük a fiatalságot, hogy szeresse a természet alkotásait. Ha kifejlesztjük érzékét a természeti táj szépsége iránt és a természet megbecsülésére tanítjuk a fiatal nemzedéket."
Szükségesnek tartotta, hogy „ az ifjúságot a természet kultuszára neveljük. Alkalmas ismeretek az olvasókönyvekbe az eszmét megkedveltető és kellő magyarázatokkal fűszerezett kirándulások a természet ölébe mellőzhetetlenek."
Ennek a régen felismert és követendő célnak a megvalósítását segíti a szerző „kisokos"-a, ami a tudomány legújabb eredményeinek szemléltető felhasználásával, adat- és ötlettárával könnyebben megérthetővé teszi az erdő, mint bonyolult életközösség működését, fenntartásának fontosságát.
A „kisokos" nagyszerűen szemlélteti, hogy a fás és lágy szárú növények sokasága, a talaj ásványi anyagaival és víztartalmával, a talajban élő parányi élőlények milliói, a gombák, rovarok, madarak, a vadon élő állatok és az erdő levegője együtt alkotják azt a bonyolult életközösséget, amit erdőnek nevezünk.
A felsorolt példák mennyiségi kapcsolataival jól szemlélteti a szerző, hogy az erdei életközösségek elemei milyen sok szállal kapcsolódnak egymáshoz, milyen hatással vannak egymásra és mit kell tennünk, hogy emberi beavatkozás következtében a legkevésbé sérüljön ez a bonyolult életközösség.
Ajánlom e könyvet minden erdőjárónak, és kérem őket, segítsenek az erdőnek, mint unokáink örökségének a természetszerű fenntartásában.
Cserép János
az ESZAKERDO Rt.
vezérigazgatója
Vissza