Futóhomok

Előszó

Részlet a könyvből:
A Duna-Tiszaköze
A TÁJ
Jóitalú folyóvizet, barmoknak kedves legelőt és televényföldet kínált ez a táj a honfoglaló magyaroknak, hogy a rátelepülök sorsát véget nem érő küzdelemmel kösse a saját sorsához. Békésebb évszázadokban a letelepülő magyarság hajtotta uralma alá a természet csendes és háborgó elemeit: erdőkké szelídítette a vadont, halászóhelyekké a vizeket, mezővé, szántókká és kertekké a pusztaságot; harcok idején pedig a természet nyerte vissza hatalmát és ingoványokká, kietlen pusztává vadította a mezőket, futóhomokkal borította el a kerteket. A természet és ember izgalmas küzdelmének történetéről ad számot a Duna-Tisza tája.
A ligetes, bokros, álló- és folyóvizekkel táplált mezőség a honfoglalást követő egy-két évszázad alatt a lassan-lassan európai kultúrnívóra emelkedő magyarság munkája s a bevándorló idegenek által behozott gazdasági kultúra révén a középkori kultúrtáj arculatát öltötte magára. A félnomád állattenyésztők végtelen legelőit és pusztaságait szántóföldek szakították meg, kertek tarkították ; falvak keletkeztek az alkalmas pusztákon és városok falai emelkedtek a féltettebb helyek védelmére. Egyedül a kunpuszták őrizték meg a honfoglalás előtti steppék ősállapotát. Ellenségjárások, elemi csapások és egyéb romlások nyomait hosszabb-rövid idők munkája mindig eltörölte, mígnem az enyhén változatos táj áldozatul esett a törökdúlásoknak. Vissza