Előszó
Ha Borsody Mihály bácsit szabad hasonlítani valamihez, akkor Ő szerintem az "életfája".
A facsemete nem tudja, hogy hová, merre is fog kerülni az életben.
Fiatal, serdülő éveit hol itt, hol ott...
Tovább
Előszó
Ha Borsody Mihály bácsit szabad hasonlítani valamihez, akkor Ő szerintem az "életfája".
A facsemete nem tudja, hogy hová, merre is fog kerülni az életben.
Fiatal, serdülő éveit hol itt, hol ott tölti, hol jobb, vagy kevésbé jó körülmények között. Sokszor úgy érzi, hogy sok már a szenvedésből, viharból, jó lenne gyökeret ereszteni egy szép nagy kertben, vagy parkban, egy sétányon, ahol figyelhetné a napi történéseket.
Majd ez be is következik.
Igaz, amíg délceg, erős fává nőtt, sok viharos változáson kellett keresztülmennie, jóban-rosszban, küzdeni esővel, viharral, egyszóval a természettel. Ebben volt jó és rossz egyformán, hiába tépázta vihar, verte eső, szomorította az emberek rosszindulata. Ő kitartott.
A törzse erősödött, vastagodott, ágai szembeszálltak minden rosszal, lombja nagy lett, ismerték, szerették az emberek. Felnéztek Rá, jól érezték magukat körülötte, a lombjai alatt, ami csendesen suttogott, boldogok voltak és szeretettel vették körül Őt. Minden ága figyelmeztetett, mesélt a múltjáról, tanította a felnövekvő fiatalokat, boldogan sustorgott, megtette ami a kötelessége volt.
Úgy érzem Mihály bátyám ilyen, mint ember, ez az önéletírás is erről szól.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal