Építészet a középkori Dél-Magyarországon

Előszó

Jelen kötet előzményének ötletét a Magyar Nemzeti Galéria 1994-ben rendezett Pannónia Regia - Művészet a Dunántúlon 1000-1541 című kiállítása és katalógusa adta. Az akkoriban Szegeden működő - a középkor építészeti és művészeti emlékei iránt különleges érdeklődést mutató - pszichiáter, Kollár Tibor elgondolkozott azon, mit lehetne összegyűjteni és bemutatni egy hasonló, a Dél-Alföld emlékanyagára épülő kiállítás keretei között, rendelkezünk-e egyáltalán elegendő emlékanyaggal és erre vonatkozó ismerettel. A válasz valójában nemleges volt: ahhoz a gazdagsághoz képest, amelyet a Dunántúl fel tudott mutatni, az Alföld szinte fehér foltnak tűnt. Ennek voltak objektív okai is: az ország Dunántúlon található, középkori fővárosai és uralkodói központjai, Esztergom, Székesfehérvár, Buda és Visegrád például olyan előnyt biztosítottak az anyagi-művészeti javak felhalmozása tekintetében, amelyet egy „vidékiesebb", ráadásul tartós építőanyagban szegényebb síkságon elterülő országrész eleve nem ellensúlyozhatott. Az is nyilvánvaló volt, hogy egy teljes egészében a török hódoltság alá eső terület az emlékek megmaradása vonatkozásában sem versenyezhet egy olyan régióval, amelynek egy részét sosem foglalta el az ellenség - ahogy egyébként még a Dunántúl is hátrányban van például azokkal a felső-magyarországi vidékekkel - a bányavárosok, a Szepesség, Sáros - szemben, ahol kizárólag a későbbi, nem is igazán erőteljes modernizáció okozhatta az emlékek pusztulását, átalakítását.
Úgy tűnt azonban, hogy az emlékanyag és a rá vonatkozó ismeretek korlátozott volta nem csak a fenti okokra vezethető vissza. Tudni lehetett olyan - akár országos jelentőségű - régészeti feltárásokról, leletmentésekről, fontos leletekről, amelyek közzététele elmaradt vagy váratott magára, vagy amelyek esetleg újabb, korszerűbb elemzéseket igényeltek a frissebb ismeretek fényében. Az is világos volt, hogy a Dél-Alföld - bárhogy is határozzuk meg földrajzi kiterjedését - semmiképpen nem tagozódik be oly mértékben a mai Magyarország területébe, mint a Dunántúl, amelynek csak nyugati, délnyugati peremvidékei kerültek az I. világháborút lezáró békerendszer döntései nyomán a szomszédos országok fennhatósága alá. A politikai döntések nyomán lassanként formálódó mai dél-alföldi régió a középkor vonatkozásában nyilvánvalóan semmilyen érvényességgel nem rendelkezik - ha tehát a történetiségnek megfelelő összefüggésben kívánjuk kezelni, a tárgyalás nem választható el a mai határokon túl fekvő romániai, szerbiai, horvátországi területek vizsgálatától. Vissza