Eőry Emil

Előszó

Eőry Emil műveiben jelen van a klasszikusok tisztelete és a posztmodern gondolatiság pluralitása, komplexitása. így, amikor márványt farag, közelít az antik ideákhoz, amikor fában valósítja meg plasztikáját, akkor visszavezet minket ősi, „történelem előtti" korokba, amikor mintáz, melyet később bronzba önt, akkor ideái már igazán maiak. Ezt nem valamiféle eklektikus szemléletből vagy elvtelenségből teszi, eddigi munkássága, építkező alkata bizonyítja, ösztönösen kerüli az önismétlést. Ha tanulmányozza is a kortárs szobrászat különböző kísérleteit, arra törekszik, hogy saját stílusát találja meg, melyben a kortársi tapasztalatok, mint a formanyelv technikai eszközei kapnak helyet és nem térítik el kiegyensúlyozott természetétől idegen szélsőségek. Plasztikáiban többféle megközelítéssel találkozunk. A transzcendentalitásba emelnek, ellentétes formákat egyesítő, fémes csillogású művei, ahol néha lehetetlennek tűnő szintetizálást oldja meg íveknek és egyeneseknek, különböző pozitív és negatív formáknak. Ez esetben formáit összefogott körvonalú tömegekké tömöríti, kompozíciói zártak. Az utóbbi időszakban viaszveszejtéses technikával született kisplasztikái pedig nyitottak, elevenek, feszültséggel teliek, a múlt és jelen gondjait, meditációit jelenítik meg, melyeket kiemel a „frissen" mintázott felület és a patinázás varázslata. Kemény és lágy formái, ezek egymásra és egymásba épülése, egymásba tűnése és kiemelése sosem öncélú formaalakítás, játék, hanem a mindenkori téma invenciózus kibontása.
Eőry Emil harmincéves pályafutása után egy magaslati pontra jutott, megtalálta amit eddig keresett, önmagát. Haladjunk vele gazdag képzelete útjain - mert lehet és érdemes - miközben szobraival ismerkedünk. Vissza