Fülszöveg
Jean Sheridan, a neves történész és egyetemi tanár elindul, hogy szülővárosában, Cornwallban részt vegyen egykori iskolája húszéves osztálytalálkozóján, és hat társával együtt kitüntetést vegyen át. A levegő bizonytalansággal terhes: a kitüntetettek egyike, Alison Kendall, a nagy befolyású hollywoodi ügynök, néhány nappal a találkozó előtt saját úszómedencéjébe fullad. Ezzel Kendall az ötödik nő az osztályból, akinek élete váratlanul ér véget.
Jean bizonytalanságához az a fax is hozzájárul, amelyben valaki a húsz évvel korábban örökbeadott lányát fenyegeti. Lily egy katonanövendék és Jean között szövődött iskolai szerelem gyümölcseként fogant, és nem sokkal az után született, hogy apját autóbaleset érte. A kislány létezését Jean mindig is titokban tartotta, akkor erre vajon hogyan derülhetett fény? És valójában mi áll a fenyegetés mögött?
Jean félelmek és kétségek közepette érkezik meg abba a szállodába, ahol az osztálytalálkozót tartják. Ugyanitt száll meg a többi kitüntetett is:...
Tovább
Fülszöveg
Jean Sheridan, a neves történész és egyetemi tanár elindul, hogy szülővárosában, Cornwallban részt vegyen egykori iskolája húszéves osztálytalálkozóján, és hat társával együtt kitüntetést vegyen át. A levegő bizonytalansággal terhes: a kitüntetettek egyike, Alison Kendall, a nagy befolyású hollywoodi ügynök, néhány nappal a találkozó előtt saját úszómedencéjébe fullad. Ezzel Kendall az ötödik nő az osztályból, akinek élete váratlanul ér véget.
Jean bizonytalanságához az a fax is hozzájárul, amelyben valaki a húsz évvel korábban örökbeadott lányát fenyegeti. Lily egy katonanövendék és Jean között szövődött iskolai szerelem gyümölcseként fogant, és nem sokkal az után született, hogy apját autóbaleset érte. A kislány létezését Jean mindig is titokban tartotta, akkor erre vajon hogyan derülhetett fény? És valójában mi áll a fenyegetés mögött?
Jean félelmek és kétségek közepette érkezik meg abba a szállodába, ahol az osztálytalálkozót tartják. Ugyanitt száll meg a többi kitüntetett is: Laura Wilcox, az osztály szépségkirálynője, akinek a külseje jótékonyan elfedi, hogy tévés pályafutása valójában teljes kudarc, valamint a négy férfi, akik Jeanhez hasonlóan négy boldogtalan évet töltöttek az iskolában. Carter Stewart, a sikeres színműíró, az osztály egykori tökfilkója; Mark Fleischman, a népszerű gyermekpszichológus, aki valójában soha nem tudta feldolgozni saját kamaszkori problémáit; Gordon Amory, a médiamágnás, akiben senki fel nem ismerné a hajdani fura kissrácot, és aki egykor a legkegyetlenebb viccek céltáblája volt. S végül Robby Brent, a komikus, akinek gyilkos humora a gyermekkori kitaszítottságban gyökerezik. Az osztálytalálkozó motorja Jack Emerson, benne pedig talán más erők is munkálkodnak, mint pusztán az egykori osztálytársak összekovácsolása.
Jean a gálavacsorán ismerkedik meg Sam Deegan nyomozóval, aki évek óta megszállottként keresi egy fiatal cornwalli lány gyilkosát. A lány halála akár az egykori osztálytársak végzetes sorsa és a Lilyt ért fenyegetés közötti kapocs is lehet. Jean nem is sejti, hogy a vendégek között ül a Bagoly is, aki mindazokon a nőkön áll bosszút, akik őt valaha kicsúfolták és megalázták. A Bagoly küldetése csak Jean halálával fejeződhet be...
Vissza