Henrik Ibsen drámái magyar színpadokon

Előszó

A múlt század elején A tenger asszonya című Ibsen-dráma bemutatása alkalmából a Pesti Napló így tekintett vissza: "Hogy milyen rohamosan változik az ízlés színpadi dolgok tekintetében, jelesül bizonyítja az Ibsen-darabok sorsa minálunk. Húz évvel ezelőtt túlságosnak találták a realizmust és elő sem merték adni. Aztán jött egy idő mikor Nóra-láz járványosan lépett fel és Ibsen majdnem kiszorította Sardout és Dumast a Nemzeti Színház játékrendjéből; ő volt annak a játékrendnek a legmegbízhatóbb oszlopa. Ismét egy lustrum és a norvég öreg költő diszgratiába esett; elmúlt egy, sőt két szezon is anélkül, hogy szóhoz jutott volna. Csak a gondviselés óvta meg attól, hogy a modernek tülekedése közepette, ki nem mondták reá a szentenciát, hogy ő csak aféle elavult romantikus..." Mint a cikkíró megjegyezte, változni látszik a trend, ismét megnőtt az érdeklődés a nagy norvég író drámái iránt. "Lesz-e igazán siker és tartós lesz-e nincs az a színházi augur (=madárjós) ki előre meg tudná mondani..."
Mi már tudjuk: a jelenség, az Ibsen-drámák iránti érdeklődés a nemzetközi és a magyar színházi életben is több ízben változott, valószínűleg aszerint, hogy a nézők mennyire érezték azt, hogy az Ibsen által felvetett problémák milyen mértékben vesztettek időszerűségükből, vagy éppen ellenkezőleg: mennyi mondanivalót őriztek meg a változó korok nézői számára. A német színpadok azzal is hangsúlyozni akarták az ibseni gondolatok örök időszerűségét, hogy gyakran sorozatban, ciklusba szervezve mutatták be az adott korban éppen fontosnak tartott darabot. Vissza