Énekek éneke I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:
Lili éppen a tizennegyedik életévét töltötte be, mikor apja, Czepanek Kilián karmester, egy napon hirtelen eltűnt.
A dolog így történt.
Egész nap zongoraleckéket adott; közbe-közbe káromkodott és selters-vizet ivott, de persze borral kevert ásványvizet, mert tikkasztó volt a hőség, beosont, hacsak pillanatra is, az ebédlőbe, ahol a nyitott konyakos üvegből hörpintett egy keveset, megigazgatta félrecsúszott nyakkendőjét. Összecibálta Lili barna göndör fürtjeit, persze csak játékból, mert a kisleány szorgalmas volt és nehéz francia föladatával kínlódott, aztán újra visszatért a fogadószobába, ahol a növendékek óráról-órára fölváltották egymást, különben minden a régiben maradt. A hamis hangok és a káromkodás. Mikor az utolsó szerencsétlen tanítvány is elvégezte föladatát és végigverte az agyonkínzott zongorát, nem úgy tett a mester, mint szokása volt. Nem szitkozódott, nem követelte farkasétvággyal a vacsorát, nem döngette ő maga még vagy egy óra hosszat a zongorát, amíg karjai aláhanyatlottak, nem kiabált, nem fütyörészett, nem sírt, mint máskor, hanem ellenkezőleg. Ott maradt a fogadószobában és semmi életjelt magáról nem adott. Itt-ott egy fölszakadt és kikívánkozó sóhaj, egyéb semmi.
Lili, akit a legaprólékosabb dolog, amit az ő szép apja tett, mélyen foglalkoztatott, csodálkozva letette a francia nyelvtant és a kulcslyukhoz osont. Vissza