Ének az Őrségről

Előszó

Kapornaky Gyula költő 70 költeményt felölelő válogatott versgyűjteménye - amely egyben teljes keresztmetszete eddigi költői életművének -, három jogcímen formálhat igényt a megjelentetésre: mint egy jellegzetes magyar táj tipikus költőjének termése, mint egy mélységesen tiszta és emberséges népi lelkivilág rokonszenves kifejezője és mint kárpótlás egy mostoha körülmények között felnőtt és kibontakozott költő számára, 70. születésnapjára. Az Őrség fia, ott született, életének túlnyomó részét ott, azon a tájon élte le. Ez a táj - a sokszor felbukkanó Kerka patakon kívül - nem annyira konkrét helyi és tárgyi rekvizitumaiban, valamint történelmi múltjában jelenik meg Kapornaky verseiben, mint inkább a „lelkében" természeti valóságban, tipikus embereiben és ezeknek az embereknek az életvitelében, érzékleteiben. A költő rendkívül érzékeny a természet jelenségeire: együtt él, lélegzik az őrségi természettel. Verseinek jelentős része ennek a természetnek szépségeit örökíti meg mély beleérző képességgel, természetérzése szinte kifogyhatatlanul ontja egy-egy évszak képeit, - nemegyszer megragadó eredetiséggel egy-egy költői képben, hangulatban. Verseinek másik része az e tájon élő emberek - szegény parasztok - tipikus népi lelkivilágát, munkastílusát rögzíti a köztük élő népi fi megfigyelő érzékével. Ha saját szüleiről, vagy rokonairól ír, akkor is az őrségi sorsot ábrázolja. A szelíden hullámzó pannon táj, az évszakok változó jelenségei, a föld népének jelleme és munkamodora más vidékre is jellemző lehetne, de Kapornaky érzéseiben mindez tipikusan a saját tájához kötődik, s ez a lokálpatriotizmus csak rokonszenves verseiben. A második jogcím abban áll, hogy a költő verseiben megjelenő világ tipikusan népi költészet, az eredeti magyar népköltészet és a belőle kinőtt új népies líra formakincsével kifejezve. Maga is falusi szegény paraszti sorsból jött és mindvégig megtartotta az eleven kapcsolatot a faluval és a néppel. Lírája összefüggésben áll a 30-as években elindult népi-irodalmi mozgalommal. Nem tartozik a kísérletező lírikusok közé, formakészsége nem mindig hibátlan, de a maga skáláján belül itt is, ott is szuggesztíven szólal meg a tiszta népi dallam. Verses munkái szinte kivétel nélkül ütemesek, hangsúlyosak. Az ütemes verselési mód az övé. Ezt tanulta meg az ősöktől, szüleitől, a rokonoktól, az ismerős falusi énekesektől. Népi énekes ő, nótafa. Hihetetlen egyszerűen, sallangmentesen, „átláthatóan"' kerülnek ki tolla alól írásai. A leírtakkal összefügg a harmadik jogcím, a költő mostoha életkörülményei, vidéki elszigeteltsége, társat, pártfogót nem lelt sorsa megakadályozták abban, hogy lírája idejében érvényesüljön, - akkor, amikor a népi költészet újdonság és érdem volt. A határszélen írt versei legfeljebb vidéki napilapokban és vékonyka versfüzetben jelentek meg. Nyilván nem kapott, vagy nem is látott lehetőséget arra, hogy betörjön az irodalmi életbe, ami egyúttal intenzívebb költői fejlődését is segítette volna. Nem volt se pártfogója, se fejlődését segítő tanácsadója. Mi lett volna belőle, ha a felszabadulás után képességeinek megfelelő pályára kerül? Hogyan alakulhatott volna költői pályájának íve, ha tanulhatott volna? Élete azonban más vonzások felé tért el, s csak napjai harmadik, esetleg negyedik műszakában írhatott verset. Nem poéta doctus a költő, nem tanult irodalmat, nem tanulta meg a versírás csínja-bínját, hanem a nép énekét figyelve próbálgatva kezdte el a dalolgatást. Mindazok szíves figyelmébe ajánlom e verses-kötetet, akik a nép fiának énekét szívesen hallgatják és olvassák, akik az őrségi tájat ismerik és szeretik. Szele Ferenc az őrségi Baráti Kör elnöke Vissza