Száz vers

Előszó

Ismét itthon. Megérkezett, bekopogtat lelkünk és szívünk ajtaján a festő - költő, és mi örömmel fogadjuk, hisz hosszú útról tért meg, öleljük keblünkre. Pihenj le vándor, egyél, igyál - és mesélj, mesélj hallgatjuk, figyelünk pisszenés nélkül, mint a kisgyermek az első óvónéni meséit.
Valahogy így érzem én is magam Bella János költeményeit hallgatva.
A sors úgy hozta, hogy többször végighallgathattam egy csodaszép magnókazettát. Ízes beszédét a szülőföld, a szülőfalu iránti oldhatatlan vágya, honvágya, szeretete hatja át.
Úgy tűnik Ő soha nem is ment el távoli más országba idegen földre. Minden sejtjében gondolatában magyar maradt és végérvényesen endrődi. Ő mindig itthon van - az itthonban gondolkodik - térben és időben járja be egykori szeretett faluját. Látom és hallom az egykori embereket, érzem az akác illatát, a hársak bólogatásait. Figyelem Vele együtt az öreg temető keresztjeit és együtt hallgatom a csendet - az öröklét végtelenségét.
Tárlatot nyit, újra teremti az egykori Endrődöt, és az ott élő ősöket.
Bella János nem tud, nem tudott elszakadni a szülőföldjétől - úgy szereti, ahogy csak az Édesanyánkat lehet, lehetett szeretni - amíg csak élünk és szívünk dobog.
Költeményei szívdobbanások. Kétely, öröm és bánat a bizonytalan jövő, aggodalom más népekért - az áhított békéért. Az idegenben töltött karácsonyest hangulata, imádság a születendő kis Jézusért - mindannyiunkért. Vissza