Én különben jól érzem magam... (dedikált példány)

Fülszöveg

Egri György a magyar publicisztika legnemesebb hagyományainak követője, Purjesz Lajos, Supka Géza, Pethő Sándor és Zsolt Béla tollának örököse. E három mellé idekívánkozik a nagy német újságíró, Ludwig Börne neve is. Börne a cenzúra elől a szabadságba emigrált, Majna Frankfurt-i szűkebb hazájának provincializmusából az akkori világ eseményeinek központjába, Párisba. Egri életútja, küzdelme és szerepe majdnem azonos Börneével.
A publicista nem hírmagyarázó. Hogy csak egy példát említsek, mindnyájan emlékszünk még az amerikai túszok hosszú rabságára Teheránban: egy-egy kommentátor talán száz alkalommal is foglalkozott velük, hogy kapnak-e sonkát és corn flake-et enni, és így tovább. Egri, a publicista, az első pillanatban felvetette az egyetlen lényeges kérdést, mely ez ügyben elhangzott: mi bűzlik Washingtonban, ha egy nagyhatalom nem tudja 48 óra alatt kiszabadítani állampolgárait?
A legnagyobb bravúr azonban még nem is ez; a harsogó vezércímekben megtalálni azt, ami ma a legfontosabb, hanem ennek fordítottja: a kétsoros apróhírben, vagy mellékmondatban megtalálni azt a rejtett utalást, ami holnapután, vagy húsz év múlva az emberiség egyik központi problémája lesz. Ez Egri egyik specialitása: az állókép helyett a perspektíva, a politika egyrétűsége helyett - és mellett - a százrétegű jelen és az ezerrétegű jövő. Gyakorlat, műveltség és ész ehhez nem elég. Az egyik legmagasabbrendű szellemi funkciót igényli, az intuíciót. És ugyanekkor egyszerre hálás és hálátlan feladat, mert egyesíti a meglátás örömét és a tehetetlenséget. Egri a világ tükörképét mutatja az olvasónak, de tudja: ha a kép nem is tetszik nékünk, nem tudjuk a tükröt szétverni; a tükör ver szét bennünket.
Egy másik jellegzetes vonása a könyvnek: a bátorság. Nemcsak az úgynevezett civil--kurázsit értjük: ezt az üldöztetés ajándékaként szinte valamennyien magunkkal hoztuk. Hanem értjük azt a bátorságot, mely szükséges volt hozzá, hogy az otthoni és a szabad világ szintkülönbségét, mint a hegymászó, legyűrje. meg azt a bátorságot, amikor Egri, a nyugati hetilapok rendelkezésére álló jelentős apparátus nélkül, írógéppel hóna alatt vágott neki a jelenkor iszonyú dzsungelének és rendszerint megtalálta az utat előrefelé.
Egri úgy szolgálja az olvasót, hogy nem szolgálja ki. Látszólag minden olvasó azért olvassa el a vezércikket, hogy oly lényeges dolgokat tudjon meg, amit ő maga nem tud. De ugyanekkor minden olvasó titkon azt képzeli, hogy a mezítlen híreken túl nincs olyasmi, amit ő ne tudna. Itt van elrejtve a publicista igazi munkája, mert az olvasók, olykor dohogva, olykor öntudatlanul, átveszik az író értékítéleteit. Amíg, ugyancsak öntudatlanul, e nézeteket a magukéinak vallják, hogy úgy mondjuk, plagizálják.
E sokfelé ágazó, sokrétű és sokoldalú könyv mindannyiunk életének két évtizedét foglalja össze. Ha a könyv végeztével az olvasó azt mondja: "szép volt, érdekes volt, nekem is ez a véleményem", úgy mind a három kijelentés, de főként az utóbbi, Egri György érdemét és dicsőségét szolgálja. Vissza