Emléklapok Tóth Ferencnek

Előszó

BEKÖSZÖNTŐ
A Makóról leírt Erdei-gondolatot „.. .erős is lesz ez a város, mert lakói hisznek jövőjükben", legmélyebben Tóth Ferenc múzeumigazgató hitte. Ha nem így lett volna, akkor a makói múzeum ma is a régi „Borotvás-házban" szerénykedne, s csak boldog emlékként gondolnánk a „Csanádvármegyei Könyvtár" köteteire. De nem így történt, mert jó húsz évvel ezelőtt a csöndes, halk szavú Makai tanár nekifeszítette vállát az álmosan tétovázó városnak és szívós akarattal — s hányszor saját kezével is! — épített három, vagy inkább négy múzeumot. Közben „A Makói Múzeum Füzetei" néven újrainduló kiadványok előbb csak vékonyan csörgedező erét, 1969-től sodró lendületű folyammá dagasztotta. A nagy összegzés is készül már, fiókja mélyén a városmonográfia vaskos köteteihez gyúlnék a cédulák. Szüntelenül kereste a társakat, kik e „szent ügyeket" támogathatták, s Makó érdeme, hogy akadtak, akik mellé álltak.
Az Espersit-ház. íróasztalán lévő koponya Juhász Gyula helyett a látogatókat nézegeti, Ópusztaszeren a hagymás ház kemencéjében túróslepényt sütnek, a múzeum emeletén Justh Gyulával ismerkednek a diákok, s az apátfalvi házban citera szól. Gondolhatnánk, „kész a leltár", ám a múzeum mellett valamire vár még egy üres telek ... Hisszük, nem fog hiába várni!
Barátok köszöntése és a szakma tisztelete e könyv Tóth Ferenc hatvanadik születésnapjára.
Makó, 1988. február 29.

Vissza