Emlékkövek az Árnyas úton (aláírt példány)

Előszó

Az emlékek nem olyanok, mint az álmok, mert az álom olykor úgy repül tova, hogy vissza sem idézhető. Az emlékek elpihennek, mint frigyládába rejtett kelengyék, drágakövek, aztán egyszer csak felénk villantják fényüket. Mi tenyerünkre tesszük, rájuk csodálkozunk, lám, milyen villogóan megőrizték hajdani csillogásukat. Nem szólunk semmit, hagyjuk, hogy ők meséljenek. Ekkor - mint gyöngyszemeket - felénk gurítják a múltat. Mi ülünk és hallgatjuk. Lelkünket melegség járja át. Ha ujjunk megérintené az érzést, talán meg is perzselődne. De az emlékezet nem perzsel, csak világít, elnyugtató meleget ad, mint a gyertya lángja, mikor leheletnyi fénnyel vesz körül.
Olykor kíméletlen vendég a múlt, mert nem csak kézen ragad, szívünket is marokra szorítva vonszol időtlen időkön, járatlan utakon át. Sokszor úgy érezzük, nem bírjuk már tovább hegynek felfelé görgetni a követ, megroskadunk az emlékek súlya alatt, de mégis vállaljuk, mégis újra talpra állunk, mert minden újabb emelkedőn egy rég eltűnt kedves arc mosolyog ránk, megszólal a régóta bennünk szunnyadó hang, a rég lehorgasztott fejű dália újra ránk emeli selymes tekintetét, meglegyint a petúnia illata, ránk bólint az akác.
Az emlék a legkegyetlenebb látogató. Az álom tovaszáll, talán vissza se tér többé, de a sejtjeinkbe rögzült múlt emléke ránk duruzsol lépten-nyomon, ünnep- és hétköznapjainkon. Végigsétál az ember az utcán, bekukkant egy kapu alá, egy kerítés mögött elterülő kertbe, beleskel egy félrehúzott függöny mögé, és máris bekerítette, rabul ejtette a száguldó évek távlatából visszaröppent múlt emléke. Vissza

Fülszöveg

"Az ügyvéd szerette a nőket. És mint általában a kis emberek, a magas szőkéket. Egyre-másra cserélődtek a házának az utcára nyíló ablakán kikönyöklő hölgyek. A kis ember nősült, elvált, újra nősült, újra elvált, míg egyszer aztán jött a vasutas felesége. Nyiredyné, született Füredi Virág, mint elődei, napközben, míg a férje újabb és újabb feleket választott széjjel, az ablakon át könyökölve nézegette a rövidke utca gyér forgalmát.
Hogy mégse unja el magát, olykor megjelent ablaka alatt egy fiatalember, volt férje, a vasutas. Az ifiasszony egyre jobban kihajolt, a volt férj egyre jobban pipiskedett befelé, míg egy alkonyborította délután hálókocsinak nézve az előtte tátongó szobát, átlendült a nyitott ablakon. Megismétlődött ez néhányszor, mert a túlzottan féltékeny ügyvéd "véletlenül" mindig magával vitte a kapukulcsot. A szemközti ház lakói igen jól szórakoztak a látványon, sőt egyesek fogadást kötöttek, hogy délelőtt vagy délután jön-e a látogató, s elvéti-e valamikor az ugrást. A vasutas jó ugró volt, csak időérzéke hagyta cserben..."
Csizmadia Éva egykori emlékeit idézi fel új kötetében. Múltba röpítő, szórakoztató emlékezéseket olvashatunk a régi Debrecen és Budapest alakjairól, többek közt a kistermetű Káprázatos Elemér rövidárus különös szerelméről a "zsiráfkarcsú" Friderikával, a túl nagy lába miatt cipőtlen Tappantyús Máriról, egykori tanárokról, szerelmekről, a gyereklány tarcsai Marcsáról, Mohó Mara bárénekesnőről, Melless Nagy Gica madárkereskedéséről és az intimtornán töprengő hajdani utcalányról. Vissza