Emlékkönyv

Fülszöveg

Hosszú utat tett meg az ősi schola több mint kétévszázados története során, amely 1771-től kezdődik, amikor Szentzy István kanonok lerakja a zárda lapjait, s ez az út jelen korunkig vezet. Hányatott sorsának állomásai leginkább a történelem fordulópontjaihoz kapcsolódnak.
Először az Orsolya-rend vezetése alatt álló elemi iskolával kezdi meg leánygyermekek nevlő-oktató tevékenységét. Majd 1856-tól tanítóképző létesül, honnan százával kerülnek ki "a keresztény-gyökerű hitet s szeretetet" hirdető és azt a gyerekinek továbbadó pedagógusok. S párhuzamosan ezzel - a múlt század végétől - az intézmény polgári leányiskolával is bővül. Az I. világháború és za ezt követő fordulat megakasztja az intézet egyenes vonalú fejlődését, sőt az 1920-as évek derekától az iskola sorvadásnak indul, alig tud birkózni a léttel.
A II. világháború az iskola történetének újabb, nagy állomása. A szűkös esztendők ellenére újra "kivirágzik", újra megindul a tanítóképző, a régi hagyományokat folytatván, s egyben a leánylíceum is megnyitja kapuit. 1944 után a tudatos elhaláloztatás keserű esztendei következnek, amelyek végül is az államosításban "tetőznek". A régi katolikus alma maternek fel kell adnia "hadállásait", régi hagyományos nevelési módszerét, s át kell azt adnia az ateista-kommunista, hitet tagadó, rendszerének.
Az új korszakban - a romokon felépülvén - a nevelés hivatásában bízván, az újonnan létesült iskola megpróbál helytállni, "úszni az árral szemben". A diktatúra szorításában is igyekszik ahivatás erejével hitet s erkölcsöt megőrizni, eredményeket elérni, utat mutatni, nemzedékek jövőjét formálni. Az embert próbára tevő korban a megmaradás leehtőségének megannyi tanújelét mutatta fel az új intézmény, a számtalan megvalósításon s eredményeken keresztül. A művelődés oltárán hozott áldozatos törekvéseket siker is kroonázta. Így jutottunk el a 60-as éveken keresztül a románokat s magyarokat egyaránt sorvasztó 80-as évekig, a keserű birkózás már-már kilátástalannak tűnő periódusáig.
S ekkor jött a váltzás: 1989 decembere, amely kezdetben bizakodó örömmel töltött el, a jövő ígéretének eufóriájával. S ahhoz, hogy céljaink, szándékaink valóra válhassanak, vállalnunk kell az újért való küzdés "keserű kenyerét", az emberi Szép és Jó érdekében:
"Ma sem engedik
feledtetni
Az eber Szépbe-szőtt
hitét,
S akik még vagytok
őrzőn, árván,
Örzők: vigyázzatok a
strázsán."
(Ady Endre: Intés az őrzőkhöz) Vissza