Emlékjelek

Előszó

Szolnok város oklevéllel is hitelesített 925 éves történelme folyamán számtalanszor vált háborús pusztítások, természeti csapások áldozatává. Ezekkel együtt lakossága, annak Összetétele is mindannyiszor változott, de egy-két évtizednél hosszabb ideig nem maradt lakatlanul. Magyarázza ezt földrajzi helyzete, hídváros jellege, s nem utolsó sorban az a tény, hogy a középkortól kezdve a máramarosi sószállítmányok átrakó központja volt és maradt a vasúti közlekedés kiépüléséig, a tutajozás megindulásától pedig szinte a legújabb időkig a fafeldolgozás és továbbítás fontos állomásává vált. Mindez munkát - s bármilyen szűkösen is - kenyeret jelentett az itt lakóknak. A város szűkös határa, a kincstárhoz tartozás kötelme nem tette alkalmassá nagybirtokok kialakulására. Mezőgazdasági termelése - az is inkább csak a XVIII-XIX. század fordulójától - a kis- és középparaszti gazdálkodásra korlátozódott. A XIX. század második felében megszilárdult, jobbára tanyai állattartó gazdálkodásra épülő parasztgazdaságok tulajdonosai a város társadalmának viszonylag népes, meglehetősen zárt, befelé forduló rétegét képezték.
Annál nyitottabb volt a "polgár' kategóriájába sorolható földnélküli iparosság, hiszen a Kamara a XVIII. század második felétől német, morva, cseh iparosok idetelepítésével a többi hasonló nagyságú mezővároshoz képest iparos központtá fejlesztette a várost, amely azután magyar kisiparosok közül is sokat vonzott ide. Ez a sokajkú, házasságok révén keveredő kézműiparos réteg azután az utódok révén bázisát képezték a vasút megépülése után megtelepülő gyáriparnak is éppúgy, mint a nagyszámú, de a folyami sószállítás, átrakodás megszűntével kenyér nélkül maradt zsellér munkásságnak is. A városiasodás kezdeti szakaszától, tehát a XVIII. század második felétől kezdve kialakult Szolnokon egy saját, nem nagy létszámú, feudális alapú, a helyi kincstári, pénzügyi, gazdasági, igazgatási feladatokat ellátó - jobbára betelepült - hivatalnok réteg. Ez a betelepülési folyamat a megyeszékhellyé válással még inkább fokozódott, majd az első világháborút követően az Erdélyből, a Felvidékről menekültekkel még nagyobb lendületet vett. Vissza