Emlékeztető a termelőszövetkezetek alapítóira

Előszó

Való igaz, hogy az ember bizonyos dolgokat szívesen felidéz magának és másoknak is a múltból, más dolgokat pedig szívesen elhallgat még önmaga előtt is. Ebből következően minden emlékező és emlékezés egy kicsit megmásítja a múltat. Maga az emlékek közötti válogatás is már változtatás. Azért az, mert mindig bizonyos cél szerint válogatjuk ki magunknak a múltból azokat az eseményeket, amiket az emlékezés pillanatában éppen szükségesnek vélünk jelen gondolatainkban érzéseink bizonyítására felidézni. llyen az ember! - emlékezéseinkkel is mindig a jövendőt akarjuk szolgálni, akkor is, ha dicsekedni való emlékeinket hozzuk fel, vagy azokat, amelyek régi szegénységeinkről, nyomorúságainkról, botlásainkról, tévedéseinkről szólnak. Mostanában sok emlékirat - dokument-regény, -film vagy -műsor - jelenik meg az egész világon. Nagy emberek mondják el látszólag őszintén és leplezetlenül emlékeiket, tetteiket. Ezekután felmerül az emberben a kérdés: - vajon, ha egy egész mozgalom (a mi esetünkben most a magyar mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom) képes volna személyesülni és megírni saját emlékezéseit, az mennyire volna mentes ettől a szubjektív, „célszerű válogatásos" módszertől. E kérdésre a választ könnyű megtalálni. Csak szét kell nézni az életben. Mert a közösség, az élő közösségi tudat (vagyis, ahogy ma egymás közt beszélnek a múltról) azt bizonyítja, hogy a közgondolkodás, a , ,köz-emlékezés" nagyon tárgyilagos. A múlt minden kis és nagy részletét, minden úgynevezett napfényes vagy árnyoldalát úgy tekinti saját élete darabjának, ahogy azt annakidején valóban megélte; - ez volt és ez marad a letagadhatatlan, az elfelejthetetlen. Nagyapák és nagyanyák, ha unokáiknak beszélnek a régmúlt nehéz és valóban nehéz időkről, mindig tanulságnak hozzák fel a múltat. Jószándékkal példálóznak (s a fiatalok ezt már nem is igen szeretik). Azért, hogy egy-egy félmondatban is felhozva a múltat, a mát, a jövendőt segítsenek azzal is minél szebbé tenni. Vissza