Emlékezések könyve (dedikált példány)

Fülszöveg

Nemsokára két évtizede lesz, hogy magam is megbizonyosodtam életünk egy tapasztalati igazságáról. Arról, hogy hatvan fölött többé-kevésbé mindannyian „emlékező emberré" válunk. Ezen a jelzős szószerkezeten
akkor azt értettem, hogy a tervező, a jövővel számoló s an-
féle „hátra arc!" mozdulattal átadja a helyét a számvetésnek,
az összegezésnek, a legegyszerűbbnek látszó számtani alapműveletnek. Csakhamar azonban arra is rájön, hogy ez korántsem egyszerű s még csak nem is a/apművelet. Az teszi összetetté és bonyolulttá, hogy nemcsak az idő múlásának sebességi dimenziói változnak (amit szubjektíve az idő felgyorsulásának vagy haladása lelassulásának érzünk), hanem velük együtt az emlékezés tárgya is elmozdul, változtatja megállapított helyét tudatunk síkjában, az esetleg újabban felbukkant emlékdarabok pedig vagy támogatják vagy éppen csökkentik a korábbiak hitelét és igazságtartalmát. S ehhez járul hozzá a korábbi látószög élettani okokra is visszavezethető elmozdulása (tágulása,... Tovább

Fülszöveg

Nemsokára két évtizede lesz, hogy magam is megbizonyosodtam életünk egy tapasztalati igazságáról. Arról, hogy hatvan fölött többé-kevésbé mindannyian „emlékező emberré" válunk. Ezen a jelzős szószerkezeten
akkor azt értettem, hogy a tervező, a jövővel számoló s an-
féle „hátra arc!" mozdulattal átadja a helyét a számvetésnek,
az összegezésnek, a legegyszerűbbnek látszó számtani alapműveletnek. Csakhamar azonban arra is rájön, hogy ez korántsem egyszerű s még csak nem is a/apművelet. Az teszi összetetté és bonyolulttá, hogy nemcsak az idő múlásának sebességi dimenziói változnak (amit szubjektíve az idő felgyorsulásának vagy haladása lelassulásának érzünk), hanem velük együtt az emlékezés tárgya is elmozdul, változtatja megállapított helyét tudatunk síkjában, az esetleg újabban felbukkant emlékdarabok pedig vagy támogatják vagy éppen csökkentik a korábbiak hitelét és igazságtartalmát. S ehhez járul hozzá a korábbi látószög élettani okokra is visszavezethető elmozdulása (tágulása, szűkülése, ferdülése stb.). A korosodó ember valahogy akként kezdi szemlélni az előtte elvonuló világot, mint az utas, aki a vonat ablakából a menetiránynak háttal ülve nézi a folyton távolodó tájat, benne a házat, a fát, a villanyoszlopot, a kéményt, a templomtornyot a tájhoz tartozó emberrel együtt: mindez egyidejűleg szűkül és zsugorodik, vonalaik egyre kevésbé fölismerhetők, hogy aztán ez az egész, beleolvadva a horizont kék párájába, eltűnjön előlünk. Vissza