Emlékek közt járva

Előszó

Barátai, jó ismerősei Fenyőnek becézik. Nem csak a neve után: Emberként is hasonlatosnak látják a magányos fenyőhöz: ezüstösen emelkedik a földreborult egű környezetből, szeretetet és hitet sugárzóan. Ezrnyi gondját, nagy életterheit szótlan mosollyal viselve végzi házi és könyvtári feladatait, és segít jó rendbe igazítani a mások munkáját is: a sorsukban botladozóknak ő rendezett és szervezett talán a legtöbb szerzői estet és kiállítást. S amennyire ideje engedte, maga is művelte a tudományt és a művészetet: a már-már feledett nagy festő, Zidhy Mihály emlékét ébresztette monográfiában, s rajzolt és verseket fogalmazott.
Könyve lelkiismeretesen pontos munka, a versei és a rajzai tiszták és szeretetet sugárzóak. A szépre és boldogságra született lélekről beszélnek, a nagy bajokon is felülemelkedő emberről. Aki számot vetett sorsával és az idővel. Tudja: bár a völgyekben már ködök úszkálnak és a csúcsokon már szállingózik a hó, a tegnap már álmokba süppedt, s a holnap még csak látomásokban sejlik, de ehhez a térhez, ehhez az időhöz kötve is színek és illatok között bolyonghat a képzelet, s a tekintet az őszben is találhat tavaszi villanásokat. Hisz a világ - ahogy egyik versében is mondja - "tele van csodákkal": akármilyen nagy a nyomorúság, minden reggel feljön a nap és minden éjjel fölragyognak nekünk is a csillagok. S valamennyiünknek nyílik a virág. Az ember dolga, hogy amennyire lehet, örömmé tegye a mát. A köznapokat is. Hogy szeressen. Hogy szíve melegét megossza. S ha úgy hozza a sors: szenvedni és tűrni is tudjon. Imádságos szívvel.
Fenyves Mária így él. Páros és ölelkező rímekkel egybefogott vesei erről beszélnek. Vissza

Fülszöveg

Értékes és érdeklődést keltő - mindössze harminckét verslap erősített abban a meggyőződésben, hogy a lírának és ebben is a női lírának nemcsak múltja van. Háborút és azzal is felért évtizedeket megélt ember, mint a költőnő nem szenved témahiányban. Mégis válogatásából úgy érzem az emlékek szépségét és a már letisztult világgal kapcsolatos verses állásfoglalását összegzi ebben a szűk, de érdekes kötetben. Elsőként megragad a legfontosabb: verseiből is érezhetően megszenvedte a magáét - s nem háborog. A szeretetet említi fel és örök szerelmét a természet iránt. ("Téli éjszakán", "Suttog a hajnal"). A szeretet áll gondolkodásának középpontjában és ennek az érzésnek - nála életformának - ölelésébe belefér a romantikus szerelem ("Vártam jöttödet", "Rád gondoltam") ugyanúgy, mint fiáról írott anyás verse. Ám ez a szeretet megnyilvánul az ember iránt általában is, vagy a világ iránt, amelyben élünk.
A tömény pesszimisztikus életérzések orkánjában jól esik ilyet hallani: "...mindig lesz újabb fény /Gaugain, Byron és Rusztaveli arcok..." a "Mindenség és semmi..." című nagy verse főgondolataként. Ezt a gondolatkört erősíti a "Vigyázz a Mára és a Holnapokra" című versben: "Tégy örömmé, ahogy lehet, minden Mát". A tett és az örömalkotás parancsa ez a széthulló, kéztördelő és hasztalan sirámokkal - divatérzésekkel és társadalmivá züllesztett életérzéssel szemben. Tudni kell, hogy a költőnő könyvtárosként és művészeti szervezőként közel ezer kiállítást, kulturális rendezvényt szervezett és szervez, rendez ma is. Tudni kell, hogy képzőművész és prózaíró. Mégis azt érzem, hogy ennek a szoros összeállításának ismeretében kötlészete fogja össze "tudományait" legkifejezőbben. Vissza