Emlékbeszéd, melyet a budapesti Kir. Magyar Tud.-Egyetem Rákóczi-ünnepélyén 1906. évi október hó 29-én mondott Békefi Remig

Előszó

Részlet:

II. Rákóczi Ferencz mint szabadsághős és ember.
Kedves Magyar Ifjúság!
Mélyen tisztelt Közönség!
"Hogyha hazám és fejedelemségem jövő javáért magamat megmenteni nem iparkodom, biztosra veszem, hogy halálom vagy fogságom esetén a nemzet ügyének és reményének vége lesz, - de ha kibujdosom, akkor kevésbé; sőt mivel a nép szeretete mindvégig kitartott mellettem, bizonyos, hogy engemet szivökben mindenkor megőriznek", - írja jóslatszerűleg II. Rákóczi Ferencz. S ez a jóslat beteljesedett. A magyar nemzet lelke mélyére ültette II. Rákóczi Ferencz emlékét. Nevét a magyar nép ajkára kapta; dalaiban büszkeségét, fájdalmát és reményét hozzája fűzi s a nemzeti szabadság fogalmát benne szemléli. Indulója hangjainál a hevülő magyar lélek pillanat alatt tüzet fog és felbuzdul. Most meg, midőn a koronás magyar király, valóban fejedelmi lélekre valló elhatározással, a magyar haza kapuit II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai előtt megnyitja, a magyar nemzet ünnepet ül s egész Magyarország oltárrá alakul, rajta a hálás utódok kegyeletének Ábel-áldozatával.
Kassán, a Szent-Erzsébet-egyházban éppen e perczekben temetik II. Rákóczi Ferenczet és bujdosó társait. A „Requiem seternam" fölségesen megnyugtató hangjaiba az egész magyar nemzet imája beleolvad. A haza nagy halottjai előtt az Alma Mater, a magyar tudománynak ez a tisztes anyja is meghajtja Szűz Máriás lobogóját. A tantermek zártkörű tudományos előadásait, a seminariumok módszeres gyakorlatait és a klinikák gyógyító munkáját ma az „Universitas magistrorum et scholarium" ünnepi ülése váltja fel, hogy II. Rákóczi Ferencznek mint szabadsághősnek és embernek érdemeiről elmélkedjünk. Vissza