Emlékalbum

Előszó

Mielőtt a miskolczi színészet új évszázadának kapuja megnyílik, úgy éreztem, hogy az elmult százesztendő történetének tartozunk az emlékezéssel. Ez a város, mely szívét kitárta száz esztendővel ezelőtt a bolygó, hajléktalan, magyar színészetnek, tartozik a szép mult nemes hagyományainak azzal a hódolással, hogy írott emlékét hagyja az utókor számára, ennek a küzdelmes és dicsőséges munka után tragikus változatba hajlott évszázad színészi történelmének. Akkor száz esztendő előtt - a régi Miskolcz egyik legelső állomása volt a színjátszásnak, ahonnan a nemzeti művelődés szeretetét kellett hirdetni a magyar vidék számára. Ma szerencsétlen sorsunkban - megnövekedett a miskolczi színészet jelentősége. A trianoni ország határán áll Miskolcz és e végvár falairól ma még nem ágyúk torka, hanem a magyar szó zengése hirdetheti a feltámadást.
Azért adjuk ezt a könyvet, hogy lássa a nemzet: ez a magyar város meg tudja becsülni munkásait, akik kultúrájáért dolgoznak és meg tudja érteni kötelességeit, amelyekkel nemzeti érzéseinek tartozik. Szívünk szerint való lett volna, ha e százesztendős évforduló a kultúra új templomában ülte volna ünnepét; sajnos, akarásunknak szárnyát szegi a nehéz idő. Szegények vagyunk s az emlékeknek nem adhatunk érctestet. Úgy gondoltam, hogy ez a könyv őrzi majd a nemes emlékeket addig, amíg méltón áldozhatunk a centennárium jelentőségének.
Ismerjük kötelességünket a nemzeti kultúrával szemben. Ahogy az első, száz esztendő előtti kis miskolczi színház elhamvadása után ott talált az áldozatok helyén a nemzet és a város sietett új színházát felépíteni, a jövőben is tudni fogjuk, mi a szent és nagy kötelességünk. Azt várjuk csupán, mit velünk együtt minden jó és igaz érzésű magyar vár: Trianon elmúlását, a magyar sors régi dicsőségéhez való felemelkedését.
A friss ragyogásában szikrázó magyar napkelte méltó templomát találja majd az Avason a magyar színészetnek. Addig is szeretettel, szerény eszközeink lehetőségeivel, de a nemzeti kultúra iránti rajongással és jövőnk nagyságába vetett hitünk fanatikus bizalmával bocsájtom útjára a százesztendős miskolczi színészetnek ezt a kis emlékkönyvét.
Fogadják szeretettel és figyelemmel.

Hodobay Sándor, polgármester

Miskolcz, 1923. évi november hó 1-én. Vissza