Előszó
A multban Eminescu költészetéről nem alakult ki egységes értékítélet. Lépten-nyomon ellentmondásokba ütköztünk. Műveiben némelyek a valóságtól elszakadt, metafizikai borúlátást, mások az idegengyűlölő nacionalizmust vélték csak felfedezni és a körülmények szerint így csináltak belőle maguknak takarót a burzsoázia és a földbirtokos osztály két harci módszere: hol a tiszta esztetizmusi, hol a legocsmányabb reakciós gondolkodás számára. Művét illetőleg a- költő különféle bírálói csupán az eminescu-i költői nyelv szépségének kérdésében egyeztek meg, mint ahogy életét tekintve is általánosan elfogadott nézet volt, hogy Eminescut öröklött tulajdonságai tették olyanná, amilyen s ezek irányították a rája váró végkifejlet felé.
Minthogy hozzád fel nem érnek, gondolod, majd megcsodálnak?
Persze, hogy tapssal köszöntik ravasz biográfiádat,
Mely vigyázva megmutatja: kár volt nagyra fújni téged,
Ember vagy te is, akár ők...
Büszkeségtől mind kövérek,
Hogy te sem vagy nagyszerűbb s felhúzza bamba orrikát
Bárki, hogyha rólad szólnak bölcsbeszédű bő viták
Nagygyűléseken. Előre összeesküsznek titokban,
Hogy majd gúnyosat kacsintván megdicsérnek szép szavakban.
Így akárkinek kezére jutván, jól kiméri béred,
Ostobának bélyegez majd mindent, amit meg nem értett...
Ezenkívül életedből mindért félét szertevájnak
Felfedezni röpke botrányt, apró foltot, sok hibádat -
Mindez hozzájuk közelget...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal