Fülszöveg
„Több mint huszonöt év telt el válásunk óta, de akkor úgy éreztem: tegnap váltunk el azzal, hogy ma újra találkozunk. Hirtelen halálod eddig ismeretien folyamatokat indított el bennem. Ekkor fogtam fel, hogy nincs gyerekünk, és már nem is lesz; még örökbe se tudunk fogadni egy gyereket. Megszakad folytonosságod; kizárólag emlékeimben élsz tovább. De amíg élek, addig te is élsz. Vagy, mert én vagyok, s én tudom, ki voltál, mit éreztél, mire gondoltál, mire vágytál.
De azt nem tudom, mire gondoltál, amikor meghaltál.
Nem biztos, hogy rám gondoltál, de nem is kellett rám gondolnod, mert én te voltál. Valami fordított Pygmalion-képlet ez: sokáig én formáltalak, most viszont te formálsz engem, s mivel halott vagy, a te akaratod az erősebb."
„Mintha két Emilienne lenne most: egy, akit eltemettünk, s egy, aki itt maradt velem, s velem marad életem végéig. Ezt nem árulom el senkinek, maradjon kettőnk titka. Már nem vagyok féltékeny; beteljesült a bibliai ígéret: ketten egy testté...
Tovább
Fülszöveg
„Több mint huszonöt év telt el válásunk óta, de akkor úgy éreztem: tegnap váltunk el azzal, hogy ma újra találkozunk. Hirtelen halálod eddig ismeretien folyamatokat indított el bennem. Ekkor fogtam fel, hogy nincs gyerekünk, és már nem is lesz; még örökbe se tudunk fogadni egy gyereket. Megszakad folytonosságod; kizárólag emlékeimben élsz tovább. De amíg élek, addig te is élsz. Vagy, mert én vagyok, s én tudom, ki voltál, mit éreztél, mire gondoltál, mire vágytál.
De azt nem tudom, mire gondoltál, amikor meghaltál.
Nem biztos, hogy rám gondoltál, de nem is kellett rám gondolnod, mert én te voltál. Valami fordított Pygmalion-képlet ez: sokáig én formáltalak, most viszont te formálsz engem, s mivel halott vagy, a te akaratod az erősebb."
„Mintha két Emilienne lenne most: egy, akit eltemettünk, s egy, aki itt maradt velem, s velem marad életem végéig. Ezt nem árulom el senkinek, maradjon kettőnk titka. Már nem vagyok féltékeny; beteljesült a bibliai ígéret: ketten egy testté lettünk."
„Ma is tanulnék tőled; ha nem szöktél volna meg; talán azért, hogy valahol máshol folytasd létezésedet. Mert azt el sem tudom képzelni, hogy mindaz, ami te voltál, az a szépség, az a kedvesség, az a tudás, az az érzékenység valahol máshol ne folytatódjék."
„Ebbe a szövegbe beszivárog a múlt; beszivárog a jelen is. Halálodat körüljárva mindenütt emlékekbe botlok, s ezzel egy időben egyre si-várabbnak tűnik a jelen. De élnem kell, ha nincs is hozzá mindig kedvem.
De valóban élnem kell-e?"
Nagy Pál
Vissza