Páris gyomra

Előszó

Mélységes csönd volt, a magányos úton zöldséges kocsik kapaszkodtak föl Páris felé; a ritmikus kerékzörgés visszhangot vert a házak falain, melyek álmosan bóbiskoltak kétfelől, a szilfák elmosódó sorai mögött. Egy káposztás talyiga és egy borsós talyiga csatlakozott a neuillyi hídnál nyolcz sárgarépával és fehér-répával telt szekérhez, melyek Nanterre felől érkeztek; a lovak maguktól baktattak, lehajtott fővel, kitartó és lomha koczogással, melyet a kapaszkodó egyre lassított. Fönt, a rakomány tetején, hason fekve, fekete és szürke, csíkozott szűreikbe burkolózva, szundikáltak a kocsisok, a gyeplő a csuklójuk köré volt csavarva. Egy-egy gázlámpa, megszakítva a sötét árnytakarót, megvilágította egy bakancs szögeit, egy zubbony kék ujját, egy sipka ellenzőjét, a mint föltüntek a vörös és fehér répacsomók rengeteg erdejében, a borsó és a káposzta kicsorduló zöldjében. És mindenfelé, az országúton sé a szomszédos utakon, elül és hátul, a szekerek távoli zaja hasonló szállítmányokat jelzett, egy egész áradatot, mely keresztülhömpölygött a sötétségen és az első hajnali órák nehéz álmán, elringatva a fekete várost az érkező eleség zajával.
Boldizsár, Francois asszonyság lova, egy elhízott állat, járt a sor élén. Félig elszunnyadva lépegetett, füleit lógatva, mikor egyszerre, a longchampsi út tetején, ijedt hőköléssel megvetette mind a négy lábát. A többi állat beleverte fejét a szekérsaroglyákba, és az egész menet megakadt, nagy szerszám-csörömpölés és a fölébredt kocsisok káromkodása közepette. Francois asszonyság, egy deszkára támasztva hátát, neki a zöldségnek, kimeresztette szemét, de nem látott semmit a kis szögletes kocsilámpa fényénél, mely nem világított meg egyebet, mint balfelől Boldizsár ragyogó szőrét. Vissza