A pénz I-III.

Előszó

Zola „A pénz"-ben szembeállítja a milliárdos Gundermann-t, a pénzzel kereskedő gyomorbajos öreget, akinek az élet már nem adhat egyebet a gyomortisztitó vichy-i viznél, meg egy pohár tejnél, de a ki mégis folyton dolgozik, hogy annál hatalmasabb vagyont hagyhasson gyermekeire és unokáira, a Tőzsde urát, akit azonban már sohase látnak a tőzsdén, - és Saccard-t, aki nem kereskedik a pénzzel, hanem vadássza ezt, a született üzérkedőt, akit a benne lobogó játékos szenvedély hajt a vállalkozásra, akinek Mekkája és minden gondolata a Tőzsde. Saccard-t már ismerjük a La Curée-ből; tudjuk róla, hogy kész minden elvetemültségre. De azért Saccard mégsem közönséges gazember; nem lehet azt mondani róla, hogy csupa lelketlenség. Ha előre tudná, micsoda nyomorúságba fogja dönteni a terveiben bizó legszegényebbeket, nem jutna eszébe, ezeket magával rántani. Saccard fantaszta, aki mindenekelőtt magát téveszti meg és csak azután a többieket; álomképek kergetője, aki minél vakmerőbben játszik, annál bizonyosabbnak tartja a sikert. Olyan, mint a gyermek; nem láthat vagy hallhat valamit anélkül, hogy ez azonnal tervvé ne alakulna át a képzeletében. Gyermekes lelkű emberek hosszadalmas fecsegéseiben is mindig talál valamit, ami ötleteket juttat eszébe; elméje ugy munkálkodik folyton, mint a költőé, az iróé; és az összeomlás nem sújtja le, mert már uj tervek rajzanak az agyában. „Csirkefogó, de nagy stilusu csirkefogó" - mondja róla cinikus fia. Még jobban fejezi ki ugyanezt egyik elmés kritikusa, amikor igy jellemzi: „Aljasságában van valami az álomlátó öntudatlanságából, a költő tehetségéből, a hóditó szenvedélyéből és az apostol hitéből." Vissza