Roosevelt

Előszó

Élő személy ábrázolásánál az életíró nélkülözi azokat a magánjellegű iratokat, amelyek az utóbb született krónikás számára megvilágítják az ábrázolt ember jellemét. Ugyanígy titokban marad előttünk későbbi életének vonala s főleg halálának időpontja és körülményei, pedig ezek nélkülözhetetlen kulcsok minden élet megfejtéséhez. Mindez értékbeli határt szab e mű elé, melyben, néhány régebbi arcképvázlattól eltekintve, először kíséreltem meg, hogy élő emberről munkássága teljében rajzoljak képet; mert II. Vilmos pályafutása végetért szökésével.
Viszont Roosevelt egyéniségét személyes, látható jelenléte közben tanulmányozhattam, dicséretek és szidalmak közepette, a barátok és ellenségek agyában s szívében keltett visszhang alapján. E tény, valamint a különös vonzóereje egy életnek, mely, mint műalkotás még csak töredék, de nem torzó, részben kárpótolt a szabad lendület elvesztéseért. Igy az eleven tájkép egyes panoráma-részleteiből olvashattam ki sokmindent, amiről máskor az okiratok, mint térképek adnak útbaigazítást.
Az alak, tanulmányom tárgya, maga is megkönnyítette a szemlélődésnek ezt a módját. Az egészséges, előkelő és nyíltszívű férfi sugárzó jelenléte szinte kínálkozik rá, hogy közvetlen közelből ítéletet alkossunk róla. Ha közben én is áldozatul estem charme-jának, annál jobb ; hogy Roosevelt az embereket »megbabonázza«, ez egyik legostobább érve ellenfeleinek. Mert túl minden politikán, épp személyi történetének van szimbolikus jelentősége a mi korunkra. Vissza