Előszó
Apáthy Dénes nyolcadikos gimnazista a szobába lépő nővére felé fordult:
- Hát igaz? Végleg és egészen hazajöttél?
Meleg mosollyal felelt a fiatal leány:
- Igen.
Csak egy rövid szó volt, de...
Tovább
Előszó
Apáthy Dénes nyolcadikos gimnazista a szobába lépő nővére felé fordult:
- Hát igaz? Végleg és egészen hazajöttél?
Meleg mosollyal felelt a fiatal leány:
- Igen.
Csak egy rövid szó volt, de Istenem, mi minden volt abban! A tizenkilencéves leány szemei sugárzóan kékek voltak, mint odafenn a májusi égbolt. Vele együtt a május lépett a szobába. Derűs, meleg tavaszi kép, a bűbájos fiatalság. Harmatos tekintet, szép, hamvas arc mosolygott a fiúra.
- Igen, Dini, végleg hazajöttem.
- És most vége az egész kínszenvedésednek?
- Minek?
- Hát a tanulásnak.
- Nem volt az kínszenvedés, te. Örömmel tanultam.
- Könnyű azt most mondani. Mikor már vége van.
- Engem senki sem kényszerített az egyetemre. Magamtól mentem.
- És összesen egy évet végeztél el. S most a könnyebbik végét ragadod meg a dolognak. Férjhez mész és semmi komoly dolgod nem lesz. Virágot kapni, ajándékokat elfogadni, szépen kiöltözve vőlegényt várni... Kedves Ili, ezt csak nem lehet komoly dolognak nevezni?
Ili mosolygott.
- Gyerek vagy, Dini. Nem értesz te ehhez.
- Jaj, de a magasból beszélsz egyszerre. Ne felejtsd el, mindössze egy évvel és három hónappal vagy idősebb nálam.
Ili közelebb ment. Szemébe nézett az öccsének...
Vissza