Elveszve Amerikában

Fülszöveg

Átverve éreztem magam, hiszen azt mondta, anyu is tudott róla. Az járt a fejemben, hogy a szüleim csak így belenyugodtak, elhitték, bármit is mondtak nekik? (Mint utólag kiderült, őket senki nem értesítette és fogalmuk sem volt róla, hogy engem haza akartak küldeni. Persze én ezt nem tudtam.) A fejemben rengeteg kérdés volt és senki nem volt ott, hogy választ adjon. A következő órában megpróbáltam beszélni az egyik tanárommal a dologról, de azt mondta, nem tud nekem ebben segíteni, mert sajnos nincs is nagyon ideje velem beszélgetni. Úgyhogy a düh, a kérdések és érzések bezárva maradtak bennem. Mindenféle elméleteket meg szituációkat kreáltam a fejemben arról, hogy mit kéne most tennem. Mr. Tucker azt mondta, maradjak az iskolában, majd menjek haza, pakoljak össze és ő majd felvesz és elvisz hozzájuk, ahol a távozásomig maradnom kell. Minek? - hangzott el a kérdés bennem. Minek maradjak az iskolában? Bármit csináltam, minden rossz volt. Tudom, hogy követtem el hibákat, de mégis mi volt az ok? Mi volt annyira rossz, hogy a szüleimnek is elmondták, és ők még csak fel sem hívtak? Zavarodott voltam. Annyira sok minden volt a fejemben. Nem tudtam az iskolában maradni. Megkerestem Jasmint és megkértem, vigyen haza a fogadó szüleim házához. Negyedik óra után leléptünk. Néhány ruhát magamhoz vettem és az útlevelemet is. Elterveztem, most megmutatom Mr. Tuckernek, nem vagyok egy játékszer, nem csinálhat velem azt, amit akar. Úgy gondoltam, ha azt akarja, szerdán elhagyjam az országot, oké, de addig sem akarok vele élni, míg erre várok. Tudom, hogy hülye döntés volt elmenni, de utólag könnyű okosnak lenni. Utólag, ha tudtam volna, mi vár rám, már hétfőn hazajöttem volna, de akkor, ott úgy döntöttem, ahogy döntöttem. Akkor csak a düh és a tehetetlenség hajtott.

Tímár Natália Győrött járt középiskolába. 2007 elején még pont olyan volt, mint az összes többi diáklány, néha szomorú, sokszor vidám. Ma már teljesen más, mosolyogni, ezzel együtt biztonságban élni újra kell tanulnia. Felnőtt lett egy év alatt. Súlyos árat fizetett, fizet azért, mert megingott, mert távol otthonától nem érezte, hogy valaki fogná a kezét, mert rosszul mérte fel a lehetőségeit, mert túl messzire került a családjától.
Natália élete egyik nagy lehetőségének tűnt, hogy 2007 őszétől Amerikában tanuljon és befogadó családoknál éljen egy éven át. A lehetőségből rémálom lett. Ezt az időszakot nehéz lesz feldolgoznia, talán egész életében küzd majd emlékeivel. Azokkal az emlékekkel, melyeket ebben a könyvben megoszt mindenkivel. Talán maga sem tudja, miért. Hiszen olyan dolgokat mesél el őszintén magáról, melyeket általában titokban szoktunk tartani. Natália nem tudja elmondani senkinek, azonban azt szeretné, ha elmondhatná mindenkinek. Okulásként? Izgalmas olvasmányként? Mindenkinek magának kell eldönteni. Az azonban bizonyos, dönteni, véleményt alkotni a lányról, aki lázadva kereste önmagát, csak akkor lehet, ha jobban megismerjük, ha meghallgatjuk az elveszett hetek történetét úgy, ahogyan ő meséli el nekünk.
A kötetet még érdekesebbé teszi Harcsás Juditnak, a Kisalföld újságírójának levelezése Pápay Gusztávval, az amerikai rendőrből lett magánnyomozóval, aki a család megbízására kezdte el Natáliát keresni a kontinensnyi országban. Tűt a szénakazalban... Vissza