Elvesztett arcok

Előszó

Részlet a könyvből:

"Még félálomban volt. Alig kis résnyire nyitotta föl szemét a nesz nyomán és amikor meggyőződött, hogy Dani macska ugrott be az ablakon, gyorsan lecsukta megint. Mintha attól tartott volna, hogyha mozdul, a csönd szilánkokká törik, mint némely különös üvegek. Amint a macska az éppen nekiindult hajnalban belibbent, ez csak megérintette a csöndet, de nem omlott össze suhanásától. A hajnal még sötétkék volt, kevés bíborárnyalással és csukott szemhéja mögött a szemgolyó szórakozását nem zavarta meg. Kék, lila, sárga csillagok játszadoztak szeme mögött, kristályosan, hirtelen kinyílóan, azután összefutóan. Ezeket a rajzokat talán még a lét előtt hozták magukkal a szemek, a csillagok, a bolygók az étherrezgés világából és azok fényvirágait őrizték meg önmagukba zárulóan. Lehet, hogy ajándék ez a szemnek, azért, hogy vak öregasszonyok, akikből már kiszikkadt a csókok és szépségek elemzése és fájdalma, ezekkel a földöntúli lobbanásokkal vigasztalódjanak. Vagy, hogy a sötétedő szobában magukrahagyott gyermekek a kusza és lidérces árnyak elől, lehúnyt szemmel ezeke a játékcsillagokba kapaszkodjanak meg félelmükben.
A nyitott ablakon keresztül rálehelt a hajnal. Még nem is született meg egészen, most indulhatott el az erdőből. Illatát még nem kormozta be a falu ébredésének zaja és párája. Megcsapkodott lovak horkanásai, borjuk könyörgő bőgése, amelyeket ellöknek anyjuk tögyétől és emiatt tehetetlenül nyögnek, panaszos együgyű hangon, hogy kifejik előlük a tejet. Még nem nyikorogtak meg az öregemberek csontjai, akik a földekre ballagnak dolgozni, pedig inkább a sír nyugalmára vágynak. Az úton nem néznek a feszülő rügyekre, a rétek fölött lengő párákra, hanem konokul avas csizmájuk orrát bámulják, meggörbült derékkal, mintha attól várnák a békét. Még csak az volt a hajnalban, amit az éjszaka megbeszéltek a fák s a rétek, a fészkükben most mozduló madarak. Ezeknek még el nem énekelt dala, fiatal rókák és farkasok vadászkedvének nyujtózkodó feszülése. Leányok lélekzése, akik ilyenkor rúgják le magukról álmukban a takarót és kezüket a hasukra szorítják, nehogy a távozó éjszaka elragadja őket. Még pihentek a kakasok sarkantyúi, a csűrökben hallgattak a szekerek, szikkadt tengelyeikre zsírt álmodva. A kihült tömjénillatban lankadtan lógtak a selyemzászlók a román templomban és búcsúról álmodtak. Szentképek rajongó imákról és pénzadományokról, kocsmacégérek lengető szélről és duhaj nótákról elmélkedtek. De mindez még csak vágy, készülődés volt és ebben a csöndben Bakos Gábor engedelmesen és mozdulatlanul nyúlt el az ágyban. Szinte vigyázzállásban feküdt, kezét is elfektetve, elnyujtott ujjal, kifeszített karral, mint megbékélt halott, aki már beleegyezően átadta magát a koszorúk és zsoltárok ünnepélyének. Vissza