Elveszett illúziók (rossz állapotú)

Előszó

Részlet a könyvből:
Abban az időben, amikor ez a történet kezdődik, a Stanhope-féle sajtó és nyomdafestékes henger nem szerepelt még a kis vidéki nyomdákban. Ama specialitása ellenére, amely a párizsi nyomdásziparral kapcsolatba hozza, Angouléme még mindig azzal a fából készült sajtóval dolgozott, amelynek a nyelv ezt a ma már tárgytalanná vált kifejezést köszönheti: "nyikorgatni a sajtót". Itt még használta a világtól elmaradt nyomdász a nyomdafestékkel bekent bőrpárnákat, amelyekkel a gép kezelője a betűket végigtapogatta. Az a mozgékony, sík felület, ahová a betűkkel teli formazáró keretet helyezik, amelyre aztán a papírlap kerül: kőből volt még, és igazolta "márvány" nevét. A falánk mechanikus sajtó manapság oly tökéletesen feledtette ezt a szerkezetet, amelynek minden tökéletlensége ellenére az Elzevirek, a Plantinek, az Aldusok és a Didot-k szép könyveit köszönhetjük, hogy szükséges megemlíteni azokat a vén szerszámokat, amelyek iránt Jéromé-Nicolas Séchard babonás szeretettel viseltetett - mert megvan a maguk szerepe ebben a kicsi és mégis nagy történetben. Vissza

Fülszöveg

"Próbáljuk magunkra engedni, magunkra áradni ezt a regényt, mindennemű elméleti, minden esztétikai meggondolás nélkül, egyszerűen, közvetlenül, mint egy tájat, mint egy szimfóniát, vagy akár mint egy nagy érzést, a maga bonyolultságában és egészében: vajon mit érzünk olvasás közben, mi kap meg benne legjobban, mi marad meg olvasása után? Legerősebb benyomásunk valami roppant áradás, a történésnek, az alakoknak, a leírásoknak és a dialógusoknak mindent, ami ellenállásunkat is magával sodró bőségre, az életkedv, az életöröm szinte zuhogó folytonosságában, akár egy vidéki botrány dagadásáról és kirobbantásáról, akár egy pör vagy üzletkötés, ezer csalafintaságáról, akár "a francia igazságszolgáltatás tüzérségi játékáról", akár a lapok és kiadók mocsárvilágáról van szó. Balzacot minden leköti, minden szenvedélyesen érdekli, mindenbe bele tudja vinni kifogyhatatlan tudásszomját, szinte gyermekes kíváncsiságát, a leírás, a megrögzítés, a megvilágítás boldogságát, és ez a boldogság egykettőre az olvasót is elragadja. Egy második nagy benyomásunk a felfedezés izgalma: igaz, Balzac is magyarázza, de magunktól is felismernénk az író alkotószándékát, tervrajza körvonalait és arányait, a cselekmény menetét, a részletek halmozását s mintegy tanúivá válunk annak a metamorfózisnak, amely a tanulmány s a megfigyelés, vagy, mint Balzac mondaná, a szenvedésig fokozódott érzékenység segélyével műremeket tud építeni a külvilág és önmaga együttműködéséből, oly palotát, amelynek minden köve alkotója életétől zengő. Ez a balzaci költészet, az emberek, az események, és a dolgok együttes átkarolása."
Gyergyai Albert Vissza