Élve eltemetve

Előszó

Részlet:

"London. Nyár. Éjszaka. South Kensington. Selwood, Terrace 91. A 91. szám egy volt a több mint tízezer hasonló ház közül, amely a South Kensington Station és North End Road közt elvonul. Komor, vakolt homlokzata volt, pincekonyhája, száz lépcsőfoka; tökéletesen kényelmetlen ház volt az; lelkiismeretét nem egy szegény szolgáló halálra terhelte; tíz bádogkürtőt meresztett az égnek és búskomoran várta, mikor harsan föl az utolsó ítélet kürtje London házai fölött. Az ember megérezte, hogy a 91. szám boldogtalan s hogy boldogságát csupán azzal lehetne visszaadni, ha ütött-kopott homlokzatán állandóan ott függne a tábla: "Kiadó", pinceablakában meg ez a cédula: "Nincsenek üres palackok!" De hát, egyik ilyen jelzéssel sem dicsekedhetett. Bár a legutóbbi időkig üres volt, sohasem volt bérbeadatlan.
Tessék belépni és beszívni a levegőjét egy ásító háznak, amely rendesen üres, de sohasem bérbeadatlan. Tizenkét helyisége - kettő kivételével - mind sötét és elhagyatott; pincekonyhája sötét és elhagyatott; s az imént említett két helyiség, amely skatulyaként helyezkedett egymás hegyébe, szánalmasan küzködött a többi tíz beáporodott komorsága ellen! Tessék csak a sötét hall-ba állni és beszívni a levegőjét.
A kivilágított földszíntes szoba legjobban megkapó, fő-főjelentősége egy otthonka volt; színe a helitrop és bíbor közt imbolygott, a régibb nemzedék "bolhaszín"-nek mondta. A ruhadarab a legfinomabb pihével volt bélelve; oly könnyű volt, mint a hydrogen - nos, körülbelül oly könnyű - s olyan meleg, mint a gyermeki szív mosolygása, meglehet, hogy ócska, úgylehet, kissé megkedhedt már külső régióiban, úgyhogy atlaszpórusain bizony kiszállingózhatott egy-egy pelhecske; - mindazonáltal olyan otthonka volt az, amelyről méltán álmodhat az ember. Határozottan uralkodott az egész torzonborz, csupasz szobán." Vissza