A szent Skarabeus

Előszó

Részlet a könyvből:
Ragyogó utca mögött, amely a nagyvárosi társas élet középpontja, amelynek széles, tiszta, kiaszfaltozott gyalogjáróján naponta sok száz finom ur és cicomás hölgy, dologtalan sétáló köszönti mosolygósan egymást, hirtelen, minden átmenet nélkül kezdődik a sötétség birodalma. A magasba szökelö, egészen modern stilü Louvre de Luxe épületénél befordul az ember, néhány lépést halad még nemes, disz nélkül való oldalszárnya mellett és hirtelen forduló után kis zsákutca bejáratánál áll, amelynek felső végét magas kerti fal zárja el. Ha megjön az alkonyat ideje és az este fénytelen, kedves szürkesége lassan ráborul a nagy város tetőire, a kis utca felett iziben urrá lesz a komoly éjszaka. Házacskái összezsugorodnak, a kapunyitások beleolvadnak az árnyékokba és mialatt a fő utca ragyogó esti mezt ölt magára, itten csak egyetlen egy vörös lámpás lángja lobban fel, véres kört teregetve rá közvetlen környezetére . . . Szakértő kezek egyik-másik alacsony ablakba mécsest tolnak ki. A sápadt lángok, amelyeket a nyitásokon és lyukakon keresztülbuvó szél nyugtalanit, ide-oda hajladoznak, hivnak és könyörögnek. Ők itt a néma utmutatók...
A fő utca egyre csendesebb lesz, az üzleteket becsukják, az elegáns naplopók hazakerülköznek, egymásután alusznak ki a zümmögő lámpák és a pompát meg fényűzést a barna vasredőnyök gondosan eltakarják. Ilyenkor ébred ott hátul az élet és kiéhezetten törli ki az álmot szeméből. Ablakok nyilnak, rozsdás ajtószárnyak csikorognak és vigan hordja a levegő kérdések, beszélgetés, nevetés hangját. Mósuszfelhő száll a levegőben, ibolya illata csap bele útjában; selyem suhog, ezüst pántok zörögnek, amikor a tarkaköntösü alakok szoknyáikat felfogva kisietnek a névtelen utca sötétjéből.
Ezek azok! Vissza