Senki sem szeret...

Előszó

Részlet a könyvből:

Jenny Borghéze a legjobb barátnőm. Ma ez jogos büszkeséggel tölthet el, azonban amikor először láttam, csupán azért irányult reá mindenfelől a figyelem, mert éppen akkor jött a világra. Még egészen el volt kékülve és vinnyogott, amikor a bábaasszony kihozta és bemutatta: leány!
Tízéves voltam ekkor és Jenny volt az első, kinek révén tudatára ébredtem tiszteletreméltó koromnak és aki felkeltette bennem a felelősség és a kötelesség érzését. Nyugodtan gondjaimra bizhatták a kisbabát és ezáltal segítségére voltam Mme Borghézenak és Raymondenak, a kis szolgálónak. M. Borghéze tanító volt az Alpes-Maritimes egyik járásában. Jennynek volt egy ötéves bátyja és egy igen öreg nagyanyja. Sok munkát adtak a tyúkok, kutyák, macskák, a veteményeskert és a gyümölcsös, a ház, a konyha és a fehérnemű rendbentartása. Mme Borghéze egy pillanatig sem ült ölbetett kézzel. Így hát rámbízták Jennyt. Órákon át ringattam, elzavartam az odaszemtelenkedő legyeket, felhúztam bársonyos kis lábaira a lerúgdalt kötött cipőcskét, lestem sikongásait, csodálva, hogy miként buggyannak fel gyönyörű, virágkehelyhez hasonló, csöpp szájából. Meg-megérintettem kopasz, ijesztően törékenynek ható kis koponyáját sé megtámasztottam ide-oda himbálódzó fejecskéjét. Felszedtem a csörgőt és a labdát, ah kidobta a bölcsőből vagy a gyermekszékből. Láttam, amint lassan kisímult a bőre, fehér és rózsás lett és ahogy kövérkére gömbölyödött. Láttam, amikor a fejebúbján már göndörödni kezdett gesztenyeszínű haja és amikor az első fog olyan fájdalmat okozóan előbújt gyengéd kis inyéből. Vissza