Előszó önmagamhoz

Előszó

Az expresszionizmus betetőzésének is tekinthetjük Arnulf Rainer művészetét, írásos vallomásaiból nyomon követhetjük, hogy művészként a szubjektivizmus és pszichologizmus végső stádiumán is túljutva a motorikus, ösztönös képalkotásig jutott el. Minden sallangtól megszabadulni vágyó, saját belső világában reménykedve akarja megfejteni a titkot, az ösztönökben, a tudattalan találja meg a célt és elrugaszkodást. Így a heroikus, pokolra szálló művészek örökösévé vált, aki önmaga vallatásával keresi a bizonyosságot, önsanyargató alkotómódszerrel teremti műveit. Ez a művészeti felfogás a bécsi modernizmust is jellemzi, Bécs mint a pszichoanalízis bölcsője is a legjobb táptalaja ennek az iránynak. Az individualizmus radikalizálódásának befejező stádiumát Arnulf Rainer képviseli. Írásaiból kiderül, hogy már fiatalon túllép és megveti az önsajnálattal teli, patetikus művészetet, munkáiban nincs fülledt misztika, de a narcizmus és az exhibicionizmus lényeges szerepet játszott az önmagáról készült, átdolgozott fényképsorozataiban.
Vallomásai által jól körülírható művészeti világképe, a belső megtapasztalás, a lélek spontán kivetülése minden műve. Ideológiai támaszok nélkül építi művészetét, a fülledt szecesszió, a bécsi fantasztikus realisták, a szürrealisták okkultizmusa nem hagy nyomot benne. A pszichomotorikus, önkiíró alkotómódszerhez hallucinogén anyagokat is használt eleinte, minden előítélettől mentesen halad befelé. Megismerve, majd feldolgozva az elmebetegek, skizofrének művészetét, folytatja saját útját. Vissza