Előszó
1980 tavaszán érzékeny veszteség érte a magyar néprajztudományt. Két kiemelkedő kutató távozott tragikus hirtelenséggel. Bálint Sándor (1904-1980) a szegedi egyetem volt professzora és Kardos László (1918-1980) a NÉKOSZ nemzedék vezéralakja.
Bálint Sándor sokrétű történeti-néprajzi kutatásainak egyik jelentős, ha nem éppen a legjelentősebb, területe volt a vallási néprajz, pontosabban a népi vallásosság kutatása. Vizsgálódásainak eredményeit készült összefoglalni az új néprajzi szintézis, a Magyarság Néprajza számára, de a kegyetlen sors megakadályozta ebben. Konferenciánkon még résztvett és felolvasta szeretett városának, Szegednek a monográfiájából azt a részletet, amely a halottak emlékét idéző és megőrző emberek hiedelmeiről és szokásairól szól. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy elmondjuk, hogy az ő munkásságának tudományos súlya hatott oda, hogy a készülő Magyarság Néprajzának ötödik kötetébe bekerült a népi vallásosság témája. Bálint Sándor könyveinek eredményeit figyelembe nem venni nem lehet többé.
Kardos László szintén igen jelentős kutatásokat végzett a vallásos néprajz területén. Míg Bálint Sándor a katolikus hitélet vizsgálatának, addig Kardos éppen a legújabban rohamosan terjedő szekták kutatásának szentelte figyelmét, ő írta volna ezt a fejezetet az ötödik kötetben, hogy a katolikusok és protestánsok mellett, a képet teljessé téve a kicsiny, de egyre jelentősebb szerephez jutó szekták is benne legyenek a készülő néprajzi szintézisben.
Nemcsak ugyanannak a kötetnek, de ugyanannak az összefoglaló fejezetnek lettek volna szerzői. Szellemi hagyatékuknak, egész munkásságuknak egyik tanítása az, amit Bálint Sándor oly találóan fogalmazott meg utolsó találkozásunk alkalmával Nagykőrösön, nevezetesen, hogy a halottak tisztelete, az ősök emlékének tisztelete a biztosítéka a kultúra folyamatos továbbélésének. Úgy gondoljuk, mindketten ezen munkálkodtak - tiszteljük emléküket, s ezért ajánljuk az ő emlékezetükre a kötet tanulmányait.
Budapest, 1980. június
Vissza