Előjáték a sajtószabadsághoz

Előszó

A paktumtól kell elindulnunk. Az oly sokszor vitatott 1990 április végi MDF-SZDSZ megállapodástól, mely Magyarország rendszerváltáskori történelmének megkerülhetetlen pontja. A paktum a kétharmados törvények többségének megszüntetése árán és néhány súlyozott kérdés megegyezéses megoldásával remélt működőképes kormányzást. Ilyen, a megállapodásban rögzített témakör volt a médiumok helyzete is. Hogy miért nem született e tárgyban a legnagyobb kormányzó- és ellenzéki pártok vezetői által várt konszenzus - erre kerestem a választ a médiumtörvény-javaslat lassú megszületésének, majd gyors bukásának okait vizsgálva. Ez az interjúkötet a médiumtörvény megalkotásának kudarcáról szól, de a törvény sorsának alakulását nem lehet megérteni a belpolitikai élet eseményeinek, különösképpen a kormányzó párt 90-94 közötti „belső történéseinek" ismerete nélkül. A törvényalkotási folyamat az induló demokrácia valamennyi gyermekbetegségét magán viseli. Nem voltam jelen a kulturális bizottságban, csak a jegyzőkönyvekből követtem munkáját. Sok száz órányi vita zajlott a médiában megvalósítandó sajtószabadság kérdéséről. A törvény sorsa elválaszthatatlan a háttérben zajló tárgyalásoktól, folyosói beszélgetésektől, amelyek természetesen a 15-20 000 oldalnyi jegyzőkönyvben nem szerepelnek. De a kulturális bizottsági fordulatok felidézéséből, úgy vélem, tanulságos kép kerekedik ki demokráciatanulásunk első négy esztendejéről. A fordulatokról huszonkét, a törvényalkotás munkájában részt vevő szereplőt szólaltattunk meg: a rádió és a televízió volt elnökeit, tömegkommunikációs szakembereket, az igazságügyi tárca jogászait, parlamenti képviselőket, a kulturális bizottság tagjait. Az olvasónak bizonyára feltűnik néhány szereplő hiánya, így a kisgazda- és a kereszténydemokrata párt képviselőié. Különösen sajnálom, hogy a tárgyalások egyik főszereplője, Kulin Ferenc - bár neve és szerepe lépten-nyomon felbukkan a beszélgetésekben - végül nem vállalkozott arra, hogy a saját nézőpontjából elmondja és értékelje a történteket. Egy másik „kulcsfigura", Csurka István - többszöri megkeresés után - szintén kitért az interjú elől. A törvény maga hihetetlen munkával készült, és a végszavazásnál - egyetlen igen szavazat nélkül - dicstelen véget ért. A médiumtörvény, amit több mint két éven át próbáltak tető alá hozni, végül az első szabadon választott parlament egyik fájó tartozása maradt. Hogy miért történt így, arról reményem szerint többet megtud az olvasó, ha az interjúk végére ér. A médiáról - talán éppen e kötet megjelenésével egy időben - az 1994. májusi választásokon megválasztott képviselők alkotnak majd törvényt. Hogy sikerült-e megérteniük és felhasználniuk az elfecsérelt esztendők tanulságait, s rendet teremt-e az új törvény az igencsak összezavarodott médiavilágban, ez a közeljövőben kiderül. A munkát 1993 tavaszán kezdtem az interjúk többsége 1994. január és május között született. Az anyag java része nem egyszeri beszélgetés eredménye, amikor a tárgy úgy kívánta, a korábban elkészített interjúk alanyaihoz visszatértem. így is maradtak elvarratlan szálak szép számmal. Dátumként a törzsbeszélgetések idejét tüntettem fel. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért eseménynaptárt készítettem, amelyben a médiumtörvény, a médiumháború valamint a belpolitika előbbiekkel összefüggésbe hozható eseményei párhuzamosan jelennek meg. Mivel a kötet az új magyar demokrácia egyik jellegzetes időszakáról és jellegzetes csatájáról szól, 1994 késő tavaszán, az első parlamenti ciklus végén, a második szabad választás első napján zártam le a kéziratot. Vissza