Előhívás (dedikált példány)

Előszó

Mi ismerhető meg a világból? Szinte semmi, vagy nagyon kevés. Ez a kevés is csak egyeseknek mutatkozik meg, mert"... a láthatatlanból lett a látható." Ezzel a bibliából származó idézettel, mottóval és Előhívás című versével nyitja meg Gál Csaba első verseskötetét.
A „felhőkből kinéző angyalok" talán ránk pillantanak. Hihetnénk ezt a jelzett versből idézve.
De sajnos nem így van ez, túl könnyű lenne a dolgunk ebben a létformában, ebben a miliőben. Mindezt tudja már Gál Csaba is. Vészkijárat az ég alól cikluscímet viselő verse erről tanúskodik. A törékenység, az esendőség beismerése inkább feladatvállalás mint megfutamodás Gál Csaba esetében. Aki átlát a pillanatok apró szemű szitáján az lehet csak ennek a folyamatnak igazán részese és csak az juthat el „ a csillagos ég alá/ az ég alól"...
Valami hiányzik a létezésből, leginkább talán a létezés kellékeit képező apró napi csodák. Gál Csaba mindezek okán figyel és lát, keres és talál is. Felépíti azt az emberhez méltó élhető teret, melyben talán még a boldogság is fellelhető, amelyre viszont már nem minden esetben van(vagyunk) felkészülve: „ az ajándékok zuhognak egyre gyakoribb esőkkel/ az ajándékok zuhognak várnak/ nem vagy még kész" (1987). Ez az egészségesen remegő velő Gál Csaba költészetében. A „rácsodálkoznitudás" és az apró örömökből történő építkezés vagy azok felfedezése: „ ezen a tisztáson/ nem kell baltát kézbe venni/ hanem csak hallgatni a lombok zúgását itt/ az elalvásig/ és a nyár a világosság vesz majd körül/ akkor is amikor felébredsz" ( Nyár és világosság).
De Gál Csaba költészete a vigasztaló égbelátás mellett azért mégsem teljesen felhőtlen.
A kor-és sorsfordulók önemésztő aurája mellett a meglévő, a megszerzett a nap mint nap megélt dolgok köré halmozódó kétely verseiben háttérszólamként tűnik fel időnként. Ezek a háttérzöngék, ezek a sorok kijózanítóak néha már kíméletesen fájnak is. „akik azt gondolták végük/ kezdhetik elölről/ elöregedő lakók szállnak fel/ a napsütésben/ a tetőről" (Kiugrás).De ilyen érzékenyen vibrálnak az édesapjának ajánlott sorok is: „Mint vályogház falán egy lövedék,/ múlton tör át belül/ egy csendes szó./ Fehér köveken fogunk ülni együtt,/ sokáig nézzük majd a széles/ folyót." A széles folyó ami mindent elhord magával ugyan, de mégis megtartó erő , maga az örök emlékezet...
Gál Csaba versvilága nem pólusos, inkább változatos, költészetében a lírai én is megmutatja időnként magát: „ az ég alja fénylik/ látod/ a szemedre gondolok" (Karácsonykor). Betonkanyonból feltekintve című záró versében elgyengült szemlélőként enged a titkos hívószónak a küldetésnek.
Nehéz ma első kötetes költőnek lenni. Gál Csaba mégis megtette, vállalta azt amit nem mindenki tud megtenni, mert Előhívás című első kötetében a költészet, az alkotás örömével, szépségével ajándékoz meg minket, olvasókat. Vissza