Előadáskivonatok

Előszó

Részlet:
"1. KERPEL-FRONIUS ÖDÖN: (Pécs, Orvostudományi Egyetem, Gyermekklinika)
A FOLYADÉKHOMEOSTASIS FONTOSABB ZAVARAINAK KELETKEZÉSI MECHANIZMUSA ÉS KLINIKAI JELENTŐSÉGE
Zavarok a testnedvek homeostasisában a szabályozó mechanismusok teherbírását túllépő terhelésekből, vagy e sok tagból álló reguláló rendszerek valamilyen láncszemének hibás működéséből erednek.
Röviden áttekintjük az exsiccatiós, a hypo- és hypernatraemiás, a hypo- és hyperkalaemiás, az acidoticus és alkaloticus állapotok gyakoribb typusainak keletkezési mechanizmusát.
Az exsiccatiós állapotok klinikai tüneteinek központjában az oligaemiás shock és ennek cerebralis és renalis következményei állanak; hypo- és hypernatraemiánál agyi izgalmi tünetek dominálnak; kaliumhiánynál paralyticus ileus, adynaemia, polyuria a vezető tünetek. A folyadékháztartás zavarainak klinikai tünetei általában functios eredetűek és reversibilisek, egyes formákban azonban secundaer anatómiai elváltozások is keletkezhetnek. Exsiccatios, alkaloticus és kaliumhiányos állapotok veseelváltozásokat; kaliumhiány myocardialis elváltozásokat; hypernatraemiák meningealis vérzéseket okozhatnak.
2. ENDES PONGRÁC: (Debrecen, Orvostudományi Egyetem, Kórbonctani Intézet)
A SÓ- ÉS VÍZHÁZTARTÁS ZAVARAIVAL KAPCSOLATOS VE SE ELVÁLTOZÁSOK, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JUXTAGLOMERULARIS COMPLEXUSRA
A vesék működése elsősorban a szervezet folyadék- és elektrolyt tartalmának és összetételének, azaz a belső környezet állandósága megőrzésének szolgálatában áll. A belső környezet és a veseműködés ezen összefüggése kölcsönös és igy a vese egyrészt kiváltó oka, másrészt szenvedő alanya lehet a viz- és sóháztartás zavarainak. E functio zavarok közül csupán a fontosabb és morphologiai elváltozásokkal is járó kórképekkel foglalkozhatom.
A szervezet viz egyensúlyának regulatiojában, - amit a valóságban nem lehet a benne oldott elektrolytek anyagcsere zavaraitól különválasztani, - a vese alapvető szerepet játszik. Mig azonban a vizelet mennyiségét és concentratioját meghatározó factorok a physiologus előtt jól ismertek, addig a morphologiai változásokról és ezeknek a nephronon belüli localisatiojáról keveset tudunk. Nyilván minden olyan elmélet, mely a nephront egyenes cső formájában ábrázolta, nem magyarázhatta meg a higitás és concentrálás folyamatát. A ma már általánosan elfogadott ellenáram-dusitásos elmélet a tényleges morphologiai helyzetre épül, vagyis arra, hogy a Henle-kacsok és a vasa recta hajtüalakban hajlitott csövek formájában haladnak át a pyramisokon." Vissza