Elmondja János

Előszó

Asztalos István első regénye, az Elmondja János, amely számára egyszersmind az írói sikert is meghozta, 1939-ben egyszersmind az írói sikert is meghozta, 1939-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásábn, s íróját egy csapásra irodalmi életünk figyelmének középpontjába állította. A királyi diktatúra második évében vagyunk tehát, a rohamos politikai jobbratolódás korában, amely egyre szűkebb keretek közé szorítja a haladó politikai cselekvés lehetőségét, s amelynek légkörében épp ezért minden irodalmi megnyilvánulásnak fokozott politikai cselekvés-értéke van. Az irodalomi élet így a politikai ellentétek feszültségével telítődik, amelynek pozitív, eszméltető hatása világosan lemérhető szépirodalmunk baloldali vonulatának megizmosodásán, ám ugyanakkor egyes negatív jeleit is felismerhetjük, mindenekelőtt a türelmetlen és sokszor elfogult kritikai ítéletekben, amelyek nemcsak az egyes írókra voltak hatással, de igen sok esetben tartósan befolyásolták e művek irodalomtörténeti értékelését is.
Nem kerülhette el e sorsot Asztalos István első regénye sem. Az Elmondja János körül magasba csapó szenvedélyeket csupáncsak fokozta az a tény, hogy Asztalos István, a pályakezdő és minden kétséget kizáróan tehetséges munkásíró, regényét annál az Erdélyi Szépmíves Céhnél jelentette meg, amelyet az irodalmi baloldalt képviseő Korunk a romániai magyar uralkodó osztályok szemléletét tükröző, a valóságtól elforduló irodalom képviselőjének tekintett, s mindvégig élesen támadott. Társadalmi helyzete, valamint első írásainak eszmeisége alpaján Asztalsot a baloldal joggal sorolhatta harcosai közé, s azt is természetesnek kell tekintenünk, ha az irodalmi élet forntján, tehát szervezetileg is a maga oldalán szerette volna tudni. Alighanem ez magyarázza Gaál Gábor sokszor idézett kritikájának támadó alapállását, türelmetlen hangját és sommás itéleteit, melyeket mintegy válaszul dörög oda az Asztalost körüludvarló, az Elmondja Jánost pedig hol túlértékelő, hol meg félremagyarázó polgári kiritusoknak, akik Asztalos regényében az üde bájt, az áradó mesélőkedvet meg a jóízű humort dicsérték, és persze azt, hogy bár az Elmondja János is tendenciózus irodalmi alkotás, a benne megnyilvánuló politikum mégsem "sértő". Különösen módon Gaál Gábor a polgári kritikusoknak azt a nézetét, hogy az Elmondja János parasztregény, egyetlen szóval sem cáfolja, sőt maga is így közeledik hozzá, minek következtében e tévedés a felszabadulás utáni irodalomtörténeti értékelésekben is tovább él. Vissza