Elmenőben

Fülszöveg

"leírt dolgaink / színe-java / nem ér föl / egy nyakmelegítő / sóhajjal / és mégis / csakis / a szó marad"
Szerencsére a szó megmarad nekünk. Mert megélt dolgaink - bármilyen gazdagok - közvetlenül nem közvetíthetők senkinek. Goldstein Imre „megélt dolgai" pontos, súlyos, komoly, sokszor ironikus szavain-képein át hol torokszorítón, hol kétségbeejtőn, hol reménykeltőn, hol felszabadítón vésődnek lelkünkbe-emlékezetünkbe, s „nem középiskolás fokon" tanítanak. Emberségre, helytállásra, méltóságra, hűségre, szeretetre, szerelemre - nagyvonalú humorra. Pedig hazátlanul, mindenütt befogadva, de igazi otthonra sehol sem lelve, a 20. század legnagyobb tragédiáit személyes sorsában viselve emberségből, életszeretetből, sőt egyfajta súlyos játékosságból példát adni nem kis teljesítmény. „ígérem megpróbálok csak / a jelenben lenni jelen / a múltról majd három nyelven / hallgatok s csak ujjaid hagyom / hogy fürkészszék lehunyt szemem". Szerencsére azonban Goldstein Imre verseiben éppen magyarul nem hallgat a múltról, nem apja dachaui és ötvenes évekbeli múltjáról, nem a többiekéről. De nem hallgat az idő egykedvű múlásáról sem az évszakok pazar változásában, sem a hanyatló test megkapó, örökifjú vágyairól. Finoman érett, megfontolt, bölcs költészetet művel, amelyből (és újra csak szerencsére) egy-egy pillanatra váratlanul féktelen, fiatalos hevület gejzírje tör fel, hogy aztán az emlékképek pasztelljében (nyomot hagyva) tűnjön el. Többek között talán ezért lehetséges a túlélést túlélve megélt élet, ha nem is mindig, de a jelenlét (és a remény) sokszoros pillanataiban.
"de talán / ma délután / minden ok nélkül / csizmámmal együtt végre / lehúzom lábamról / Dachaut és Treblinkát / átvágok a konyhán / ajkunk összeér / s nem érzed leheletemen / a krematórium bűzét."

Goldstein Imre budapesti ortodox zsidó családban nevelkedett, 18 éves korában (1956-ban) Amerikába emigrált, színházi rendező és műfordító lett (Nádas Péter: Emlékiratok könyve stb.). Ma Izraelben él, a Tel-Avivi Egyetemen rendezést tanít, prózát angolul (Novemberi tavasz, 2000), verset magyarul (Álom az utolsó pillanatról, 1998.) ír. Vissza