Előszó
A kohászat és ezen belül a metallurgia szinte hihetetlen, gyors fejlődését jól szemlélteti az a tény, hogy az emberiség az utóbbi 40 évben 2-3-szor annyi fémet állított elő és használt fel, mint a 40 évet megelőző 4000 év alatt.
E mellett a használt fémek új tulajdonságait (pl. félvezetés, szupravezetés) ismerjük fel és ma már amorf fémet is elő tudunk állítani.
Ezt a mennyiségi és minőségi igényt a méretek növelésével, a régi eljárások tökéletesítésével, a munkafolyamatok összevonásával, folyamatossá tételével, évről évre új eljárások kidolgozásával és bevezetésével lehetett és lehet kielégíteni.
Ezt a nagy fejlődést az tette lehetővé, hogy időközben a fizikai kémia, ezen belül elsősorban a termodinamika, reakciókinetika, hidro-, ill. metallodinamika olyan mértékben fejlődött, hogy a kohászatban is felhasználhatóvá vált. A Kohómérnöki Kar ezt felismerve dr. Széki János, a Fémkohászattani Tanszék akkori vezetőjének javaslatára 1950-ben úgy határozott, hogy a kohómérnök-hallgatók tantervébe olyan új alapozó szaktárgyat kell beiktatni, amelyben a fizikai kémiának a metallurgiában való felhasználhatóságát kell bemutatni és amelyik olyan mélységig tárgyalja az egyes eljárások elméletét, hogy a munkamódok irányíthatók és tervezhetők legyenek. így született meg az először „Általános kohászattan", később „Elméleti kohászattan", újabban „Kémiai metallurgia" cím alatt oktatott tantárgy. A tárgy felépítése és tartalma időközben nagyon sokat változott. Ezt mutatják az azóta megjelent könyvek és jegyzetek, amelyeket az irodalomjegyzékben részletezünk.
A változást elsősorban az okozta, hogy fejlődtek a kohósító eljárások, fejlődött, átfogóbb lett elméletük, új kohósító módszerek alakultak ki, illetőleg megteremtődött ilyenek megvalósíthatóságának a feltétele. További változást jelentett a számítógépes, az energiaracionalizálási szemlélet térhódítása, az általános természeti törvények (termodinamikai főtételek, a legkisebb munkavégző-képesség állapotába való törekvés, a legkisebb kényszer elve, vezetési törvények, Arrhenius- és Arrhenius-típusú egyenletek) felhasználása, a többfokozatú ellenáramú folyamatok elméletének az általánosítása, a mátrixszámítás szemléletességének a kihasználása stb.
Így alakultak ki a pörkölést és olvasztást egy lépésben megvalósító, a pörkölésnél felszabaduló energiát az olvasztásnál hasznosító, röptében olvasztó eljárások; így kezdték felhasználni a jó kinetikai feltételeket biztosító fluidizálás elvét a pörkölésnél, a szilárd halmazállapotú redukciónál, hőközlésnél, lúgzásnál, cementálásnál, elektrolízisnél; így tudják a folyamatok sebességét szabályozni (legtöbbször növelni, néha csökkenteni).
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal