Előszó
Az Elméleti gazdaságtan I. Mikroökonómia című tankönyv folytatását tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Mikroökonómia tankönyvhöz írt Bevezetőben jeleztük, hogy a közgazdaságtan tanulmányozása csak azzal lehet teljes, ha kiterjed a makrogazdasági és a nemzetközi gazdasági folyamatokra is. Ebben a kötetben ezeket az ismereteket foglaltuk össze, rendszereztük és öntöttük olyan formába, ami a középiskola negyedik osztályosai számára könnyen tanulható.
Az Elméleti gazdaságtan II. tartalmában kapcsolódik az első részhez. Az ott megtanult fogalmakat folyamatosan, didaktikusán használjuk; építünk az elsajátított összefüggésekre, ismeretekre. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy szükséges az első kötet tartalmának rendszeres ismétlése, hiszen anélkül nehézkes az újabb kategóriák, törvényszerűségek megértése. Ezek az ismétlések jól szolgálhatják az érettségire és a felsőfokú intézményekbe való felkészülést is. A tankönyv és a munkafüzet szövegében gyakran utalunk azokra a mikrogazdaságtani ismeretekre, amelyeket az adott anyagrészben használtunk.
A tankönyv formai megoldásai követik az első részben már alkalmazott módszereket.
A fontos, hangsúlyos elemeket vastagon szedtük, kiemelve az adott bekezdés legfontosabb mondanivalóját.
A megtanulandó definíciókat - az itt jelölt módon - a főszövegtől eltérő behúzással jelöltük, így azok még jobban kiemelkednek a szövegből.
Az elméleti összefüggések jobb megértését szolgáló példákat, az ábrákhoz fűzött kiegészítő magyarázatokat dőlt betűvel jelenítettük meg; jelezve, hogy ezek a tananyag jobb megértését eredményezik - inkább elolvasandó, mint megtanulandó részek.
Az Elméleti gazdaságtan II. kötet megírása során felhasználtuk azokat a hasznos tanácsokat és észrevételeket, amelyeket az első részt oktató kollégáktól kaptunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani segítségükért. Külön köszönettel tartozunk azoknak a diákoknak, akik oktatói munkánk során dolgozták fel irányításunkkal a tananyagot, és aktív munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a könyv szövege minél jobban tanulható, elsajátítható legyen.
Dr. Solt Katalin
Vissza