Elmebetegség - Büntetőjog - Beszámíthatóság

Előszó

„Az ember igen gyakran kénytelen harcot vívni a bensejében tevékeny ingerekkel, vágyakkal, ösztönökkel, indulatokkal, szenvedélyekkel és kötelességeivel, mely harcban elhatározása majd az egyik, majd a másik hatóerő felé hajlik, amint vagy erkölcsi ereje nagyobb, mint az ellene működő ösztönök, vagy pedig a laza erkölcsiség a gonosz ösztönöknek engedi át a hatalmat. De ritka kivételekkel választása szabad kötelessége és indulata között, maga határozhatja el magát vagy a kötelesség parancsának követésére, vagy az erkölcstelen hatások sugallata szerinti cselekvésre. Az elhatározás e szabadsága a beszámítás első és általános feltétele."
Az ember elhatározása azonban nem mindig ilyen szabad. Előfordul, hogy külső okok (kényszer, fenyegetés), máskor belső tényezők (elmebeli rendellenesség) miatt elhatározásának, illetve választásának szabadsága csorbát szenved. Ilyenkor a magatartás, a cselekvés - melynek veszélyessége egészen a bűncselekményig fokozódhat - rendellenes indíttatású (külső, belső, vagy mindkét szempontból), s ez jelentős tényezője az erkölcsi és jogi felelősség kérdésének. Különösen a jogi felelősségre vonásnál nyomósak ezek az okok, minthogy a jogi beszámítás az erkölcsihez képest meglehetősen relatív. Az ember jogi modellje ugyanis esendőbb, mint az erkölcsi, amely a normák megfogalmazásánál sokszor azáltal lesz könyörtelen, hogy túlságosan magasra helyezi a mércét az átlagember tulajdonságaihoz képest. A jog ezzel szemben csak a legkirívóbb magatartásokkal szemben lép fel; ez különösen áll a büntetőjogra. Vissza